Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - SZEMLE - Balassa Péter: Ki beszél? - Csalog Zsolt Parasztregény-éről
igéje tökéletesen elidegenít egy típust. Vagy egy típus köré gyűlő négyet. Közülük talán a „hippi-gatyába bujtatott varjú” a legkárosabb, ha lehet rangsorolni. Az elődök és kortársak művészpéldáit álnokság nélkül adaptálja. Nem csupán Berzsenyiét vagy Csontváryét, hanem igen vonzó módon Várkonyi Nándorét és Csorba Győzőét is. A róluk szóló négy vers a beleélés termékenységét hirdeti. Pákolitz megtalálja ezekben az alkalmi versekben a hozzáfordulás értelmét, a magatartásformák értékmozzanatát, s az alkalmiságnak már csak a goethei jelentésével vitázhatnának, ha lennének ilyenek (hogy „a valóságból merített tárgyat és ösztönzést”, művészéletek és életművek valóságából). Van egypár útiélmény-verse (Suomi, Név apart), megbecsülő és vallomásos han- gúak. Nem kell tematikusán más népekről, tájakról írnia, hogy emberi anyanyelven szóljon. A „futam” című versikében: o szamos-parti liget sűrű smaragd lombjaiban nemcsak magyarul románul tótul svábul zeng a dal hanem mindenek fölött fülemüléül Pákolitz nem az abbáziai „lusztrájz” ürügyén nemzetközi. Utak című versében Homoki Lencsa kapával kirándul Kishomokerdőbe, s ez a zarándokút már a Szentvároson is túlmutat. Pákolitz is ilyen köznapi módon egyetemes. (Magvető, 1978.) CS. NAGY ISTVÁN Ki beszél? CSALOG ZSOLT PARASZTREGÉNYÉRÖL Csalog egy tiszatabi öregasszony, Muharos Bálintné Matvej Eszter élettörténetét vette föl magnóra, majd ebből dokumentumregényt vagy szociográfikusnak is mondható művet írt. Szándéka szerint mindenképpen — irodalmat, amennyiben lélektörténetet kapunk a könyv lapjain, Az egyéni és a családi események, viszonylatok mögött egy egész falu képe tárul föl, a század elejétől napjainkig. Eszter néni élete: századunk története, tiszatabi elmondásban. A könyv legfőbb erénye azonban, hogy műfaji elődeitől eltérően, nem a „hogyan él a magyar paraszt?”, hanem a „hogyan gondolkozik, érez és ítél?” kérdését választotta. Ennek a kérdésnek az alábbiakban retorikai-stilá- ris, szerkezeti-kompozícionális és világképbeli vetületét kíséreljük meg nyomon követni. A beszédhelyzet alapvetően egyes szám első személy, a narratív harmadik személy mögé bújtatva. Ezen felül a felidézett emlékek szereplői és a történetek még sokféle helyzetben jelennek meg. Gyakran úgy, hogy a narrátor saját szövegében, esetenként dialógikusan, idézi őket, vagy egyes szám első személyben, amikor saját egyesét, illetve a narrációt cseréli föl a szereplőével, gyakran pedig úgy, hogy feloldódik a narrációban az adott szereplő beszédhelyzete. Ily módon az élőbeszéd formáinak igen széles és érzékletes skálája jelenik meg. A szöveg elevenségét fokozza, hogy Csalog teljes mértékben meghagyta a tiszántúli nyelvjárás színtaktikai és kiejtési sajátosságait, még az irodalmi és köznyelvben ismeretlen tájszavakat is, melyeknek 567
