Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 6. szám - TANULMÁNY - Lőrinczy Huba: Önarckép és létfilozófia a Palotai álmok-ban

konszenves cselekedethez. Olvasmányai, bontakozó szerelme, a meggyőződéséért tíz esztendőnyi bujdoklást vállaló lengyel herceg példája és Mirabeau szavai arra késztetik, hogy gyakorlattá is váltsa létfilozófiáját, végbe vigye a maga „forradalmát” és „szabadságharcát”; szembeszegülve Radics Mária erélyes tiltásával csakúgy, mint a színésznők kísértésével, csábító szirénhangjaival.

Három, karakteresre kivésett életfelfogás felesel egymással a Palotai álmokban, s Krúdy nem hágy kétséget afelől, hogy kettő közülök — a felszín minden eltérése ellenére — egylényegű, s veszélyes konzekvenciákhoz, a szép harmóniák tagadásá- hoz vezet. „Az egész élet álom” — fogalmazza meg Péter Pál a maga és a Szekszti Judit filozófiáját"a ríiu egyik legpoétikusabb jelenetében, hol egymásba tűnik a múlt, a táj s a kibimbózó szerelem —, „Nincsenek lehetetlenségek, minden álom beteljesül.” Csupán ők ketten vallják ezt, s csak kettejükben azonosul a látszat és a lényeg. Álarcos játékot űz köröttük mindenki más, a vonzó külszínek riasztó belsőket rejtegetnek. A lélek finomságának és gazdagságának őrizője ez a filozófia, ez szólaltatja meg az egymásnak rendeltség szívhangjait, csak ez ismeri el a mesék világot átalakító erejét. Az ábrándos Péter Pálnak csak az álmodó, áttetszőén egyszerű, a szín • lelést, hazudozást visszautasító Judit lehet a méltó párja, kiben ölelkezik a meg- indítóan hamvas báj és a mesterkéletlen, ösztönös érzékiség, s ki valami ősi, elementáris kapcsolatban áll egy mágikus, babonás világgal. Kötésüket valóban a sors akarja. (Sok hányattatása után hasonlóan leli meg nyugalmát a Hét Bagoly férfihőse, egy a Juditra oly igen emlékeztető leány oldalán.) Fokozza e létfilozófia érvényét és jelentőségét, hogy cselekvésre, emberi és természetes magatartásra ösztökél, s hogy oly szorosan összekulcsolódik az elmúlás gondolatával. Élet és halál különös egybe- fiiggését, állandó tőszomszédságát szemlélhetjük a Palotai álmokban. „Az őszi nap------jelképezi igazán az emberi életet” — üti le az alaphangot az egyik nagy tiráda, s

a mű egészét az elmúlás mint alapélmény színezi át. Ezt sugallja az ősz folytonos kultusza, a Bakony zúgása, ezt a gyakori utalások és előrejelzések. Péter Pál eleve a halálra, az elmúlásra hangolt ember, hotelszobájában — ha játékosan is — ön- gyikossági terveket sző, s az életúntság motívumát viszi tovább Radics Mária elbeszélése apjának haláláról, a fekete lovas baljós feltűnése, az éjszaka riasztó hangjai, majd Szekszti Judit rossz álma, hogy valamennyi anticipáció összegeződjék Le- hőlz Anna hirtelen távozásában. Nem feledhetjük: Pált és Juditot ez a halál hozza össze eltéphetetlen szövetségre, s az életálom filozófiának az állandóan jelen levő elmúlás kölcsönöz sejtelmes távlatokat.

Nem először, nem is utoljára bukkan föl Krúdy művészetében ez a létélmény, ám csak kevésszer szembesülj oly plasztikusan más életfelfogásokkal, mint éppen itt. „Az egész élet álom” törékeny filozófiája meg kell hogy ütközzék Radics Mária és a színészek sokkal pragmatikusabb és brutálisabb véleményével, hogy bizonyítsa teherbírását és életképességét. Radics Mária, ki kezdetben (kevés jóhiszeműséggel) házassági plánumokat szövöget, majd hozomány híján hallani sem akar már a frigyről, ezt a tömör szentenciát vágja unokája fejéhez: „Az embernek.. azL egyetlen célja az életben a vagyonszerzés.” Péter Pál filozófiája azonban kiállja a próbát: nagyobb az ő rokonsága Judittal, hogysem a haszonlesés rútsága tolakodjék közébük. Előbb csak szóban lázad a nagyanyai felfogás ellen, hogy a tettek se maradjanak el utóbb.

Nehezebb már ellenállnia a színészfilozófia csábításainak, holott mindig ambivalens érzések közt hányódik Trudai Kamilláék körében, s bajos volna eldönteni, a viszolygás avagy a vonzalom sejtelmei erősebbek-e. Végezetül el tud már szakadni tőlük, pedig a kísértés rendkívüli, kivált a Fátyol Erzsi kínálta kalandé és érzékiségé. (Ez utóbbi dámában különben tüstént fölismerhetni a századforduló démonát, a szecesszió elhíresítette „fémmé fatale”-t.) A nagyvilág, egy veszélyes és amorális élet szirénhangjai szólalnak meg a két művésznő filozófiájában, s Pálnak meg kell éreznie, hogy játékszerié válnék, ha föladná a magáét. Van lírája, vannak álmai a művészvilágnak is, ámde szeszélyes és veszélyes képzelgések ezek. Tru- daiék az élethazugság, a létformává vált szerep képviselői, bábnak, színpadi kelléknek véli önzésük a többieket. Kamilla szerint „Annyit se ér az egész élet, mint a lyukas hídra hullott garas”, nem ok nélkül hirdeti tehát, „Az éleJL_yéletlenségek

538