Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - TANULMÁNY - Lőrinczy Huba: Önarckép és létfilozófia a Palotai álmok-ban
história a század első és második évtizedének fordulóján játszódik, színhelye pedig a főváros és az álmok faluja, Várpalota. Szerzőnknek azonban gondja van arra is, hogy sem az idő, sem a tér ne maradjon meg pusztán a maga vaskos konkrétságában: a pontos körvonalakat minduntalan feloldja, s bevonja mindkettőt a sejtelmes- ség zománcával. Régi regényeket idézően hallgatja el az évet, amelyben története lepereg, Palotán csakúgy, mint Pesten folyvást a letűnt és a valóságos idő határán imbolygunk, múlt és jelen szünetlenül egymásba úszik, interferál; a falucska házai időtlenségbe rejteznek, a Táj 'Mátyas~Whrály, Csokonai és Himfy lépteire emlékezik. S a színhelyek valódisága sem maradéktalan. A fővárosból csupán egy ódon szálloda enteriőrje látszik, amelyet harangszó kapcsol a kinti világhoz, s Palotán sem kapunk realisztikus faluképet. Álomivá, meseszerűvé_stihzálódik a környezet, egykét sztereotip figurán kívül egyetlen — móriczi értelemben — ízlg-vérig falusi szereplő sem bukkan elénk. S ez a kettős — konkrétumokba horgonyzott, egyszersmind az álomiban, az imagináriusban lebegtető — tér- és időszemlélet eszményi közeg a hősök s a bennük sarjadó létfilozófia számára. „Nem Pesten történt, amit hallotok. // Ott ily regényes dolgok nem történnek.” Bízvást citálhatjuk Petőfit a Palotai álmokról szólván, hiszen nem a fővárosban bomlik ki a történet a maga sokszínű romantikájával ..........az író vidéki emlékekke l terhessége” — ezt már Ady emlegette A vörös postakocsiról írott kritikájában — ezúttal is „olyan szép és csodás..., mint a Krisztus-anyaság”, ámde itt egy percre sem ballaszt, hanem röptető szárny. A dunántúli falucska álmatag mitológiája nem Budapest lefokozását, érdektelenné tételét szolgálja, hanem öntörvényű világot teremt s karakterisztikus ellenpontként funkcionál. Két világ, néz farkasszemet egymással a Palotai álmokban: az egyik csupán öreg szállodák jelenből Teleseit lakóinak engedélyez meddő káprázatokat, a másik valósággá bűvöli a romantikát, és tettet is kínál képzelgés helyett. A kisregény mintha ez utóbbi szintér primátusát igazolná a látszat azonban csálékony. Ami létrejön, nem több pillanatnyi, törékeny egyensúlynál, az ábrándot folyvást megsemmisüléssel fenyegeti átváló. Aláaknázott idill virágzik a Palotai álmok lapjain, az utak Pestről indulnak és Pestre visznek mind az Előhangban, mind a szerelmi történetben. ÁT befejezés ironikusfintorral a fővárosban Hagyja magára a hősöket-és az olvasót, s a szituáció korántsem hepi- endet idéz. A vidéken szőtt álmokat csaknem elhessentette a rideg és józan számítás, a „pesti vásár” tülekvése pedig csupán ódon hotelszobák félhomályos intermun- diumaiban tűri meg a Péter Pál típusú fantasztákat, s ott is, ki tudja, meddig. Mégsem az illúziótlan köznapi valóság, az ábrándokat minduntalan negligáló realitás győzelméről tudósít a kisregény: legalább annyira bizonyítja az álmok, a cselekvésbe torkolló romantika szükségét, létét, értékét és egyenrangúságát. Eszmény és valóság póluspárja tagadja bár egymást, meg nem semmisítheti. Disszonanciájuk nyilvánvaló, mégis együtt kell létezniük. Viszonylag ritka ez a szimbiózis, kiegyenlítődés a Palotai álmokat megelőző egy-másfél évtizedben, s e kivételes helyzet is magyarázza a kisregény kecses, arányos voltát s már-már zenei polifóniáját. Innen van, hogy tárgyiasító, objektiváió törekvések és mélyről fakadó líra, leplezetlen ön- életrajziság és játékos fikció, teljes azonosulás és distancírozó irónia szakadatlan egymásba tűnésének lehetünk szemtanúi, hogy végül is kibontakozzék a szerző életfilozófiája. Erős tudatosság és megejtő művésziség érvényesül a kisregény szerkesztésében, felépítésében. Az Előhang — akár a zeneművek nyitánya — megcsendíti már a legfőbb dallamokat: álmodó és babonás vidéki tájon járunk, felhangzik a magány, az ábrándozás, a szerelem és az ősz dicsérete, Csokonai és Himfy nevét idézi a nosztalgia, elénk lép — inkognitóban egyelőre —• az ifjú pár, s helyükön vannak már oly szereplők és motívumok is, mint a hazalátogatás, a szökés, az állomásfőnök, sőt, a majdan Péter Pál képzeletét megmozgató falusi úriasszony képe is elővillan egy hasonlatban. Csupa előrejelzés, finom és titkos belső összerímelés a Palotai álmok. önarcképet rajzol mindjárt az Előhang is, hogy ennek legyen majd egyszerre lírai és ironizált hasonmása Péter Pál portréja. Tömény koncentrátuma a bevezető mindannak, ami felhangokban dús dallamívekké bontakozik utóbb, kiteljesedésre 534
