Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 6. szám - Erdész Gabriella: Judit megérkezik, A dívány (elbeszélések)

— Szeretném én már látni azt a Juditot — mondja az öregasszony estefelé.

A fiú a szemüvegét törölgeti, jelezve az öregasszonynak, hogy menjen, ő most már dolgozni fog. Meggyújtja az asztali lámpát, magához húzza a noteszt, lapozza a teleírt oldalakat, s foghegyről odaveti:

— Fogja látni. Reggel itt lesz.

Megjön, puhán lép a hóra. Az ujjai táncot járnak a hópihék között, a köldökébe is hullat egy pihét. — Csúszkálni fogok a hasadon — mondja. És a tolla leírja az első mondatot.

Az öregasszony megágyaz, az asztal szélére teszi gránit tálban a levest, fölé egy másikban a tésztát.

— Ha most megenné ... még meleg. De későbbre is elteheti, akkor a kályhán melegítse. És itt van elég kenyér. Ha megint nem fog aludni.

Szikár az öregasszony, a kendője tapad az állához, akár a ráncolódó bőre. Csomós ujjai még matatnak az asztal szélén.

— Hát dolgozzon, fiatalúr. Jó éjszakát.

Szinte gúnyolódik.

Reggel bevilágít a hó. Az asztalnál ébred, kopog az öregasszony. Bögre tejet hoz, most fejte.

Dél felé léptek az ajtó előtt. Puffan a jégen. ... életbe, sziszeg a lány.

Ajtót nyit neki, magához húzza, emeli.

— Nézd a térdem — mutatja a lány, felemeli a kabátja alját — nem tudjátok felszórni?

Topog a kövön, ledobja a sapkáját. A táskáját Márton veszi el, a hokedlit letörli, arra teszi. Barna orvosi táska.

— Hajnaltól utazom — mondja a lány. — Nehéz műtétem volt.

— Engedtek operálni? — kérdezi Márton.

Odakinn hull a hó.

— Engedtek? Énnekem volt műtétem. Majdnem ottmaradtam.

— Miért? Azt mondtad, semmi sincs.

— Volt.

— Abban maradtunk, meghagyjuk.

— Dolgozni akarok. Operálni. Most kezdem.

Judit csupa jég. A táskájához lép, kinyitja a barna bőrkoporsót, matat a villogó műszerek között. Papírt kotor elő, mutatja a fiúnak:

— Egy év múlva, de inkább két év múlva semmi akadálya a következőnek.

— Judit? — kérdezi az öregasszony. Megtörli a kezét, nyújtja a lány felé.

528