Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - Horváth Péter: Láthatatlan metszéspontok (elbeszélés)
— Ágyat cseréltem Ilonával — magyaráz Klára —, az utcai szoba hűvösebb. — Igen. — Szerelmem! — súgja Klára látszólag önmaga számára is ismeretlen hangon, ahogy elhelyezkednek a takaró alatt. ..Bármikor megnézheted, gyönyörű. A kulcsot itt tartom, a tévé alatt.” Amikor kinyitotta a szekrényt, nem gondolt Farkas Ernőre, se a lányaira, még azzal se törődött, hogy zajt csap. Kivette tokjából a gondosan olajozott, szépformájú fegyvert, megtöltötte mind a két csövet. Amikor felegyenesedett, elszédült egy pillanatra. Nem, semmi. Kisétált a kertbe. A vizsla izgatottan követte, előre- szökellt, bevárta, megint előre szaladt. Már felhúzta a kakasokat, de még vár. Bármire. Egyetlen kis jel elég volna. Öt éves se volt, tudta, hogy a mikuláscsomagokat a spejzban rejtette az anyja. Benyitott, éppen nyúlni akart a piros zacskócskáért, amikor a levegő egy fehér, kar nélküli kézzé sűrűsödött a szeme előtt, a kéz eltüntette a piros zacskókat, csak a két aranyszínű virgácsot hagyta a befőttes üvegek között, a polcon. Elájult a rémületől, de az ájulás előtti pillanatot, a zuhanás másodpercét sose felejti. Az üvegek gyűszűnyire zsugorodtak, a polc távoli apró létrának látszott, a falak leomoltak, és ő látta a fehér kezet, amint az a két piros mikulás- csomaggal távolodik az égen. Hülyeség, gondolja most, s ki is mondja: — Hülyeség. Képzelődtem. — Hangosan ejti ki a szavakat, a vizsla felszökken a levegőbe a hang hallatán. A két egymás utáni dörrenésre felugat néhány kutya, a közeli ablakok mögött kigyúl a fény. Farkas Ernő csikós pizsamában csörtet a bokrok között, belegabalyodik a szőlőindákba: — A kurva életbe! — zihál. A három nő megáll mögötte. — Megőrültél?! Farkas Ernőné felzokog a lányai között. — Felelj már, az isten áldjon! Semmi, róka jött a kertbe! — kiált át az érdeklődő szomszédnak, aki megnyugodva visszaballag a házába. — Menjetek befelé! — mordul a nőkre. — Vehetek egy másik kutyát. Eredj lefeküdni — mondja a vejének halkan. — Majd én elásom. A férfi lehajtja a fegyver csövét, kiveszi a patronokat, átnéz a csövön; a folyó fölött vörösük az ég, a fényben három varjú repül. — Segítek. Ketten csinálják a .gödröt, Farkas Ernő ás, a veje lapátol. Az öreg megragadja a kutya hátsó lábait, befordítja a gödörbe. — A szaros életbe! Micsoda marha vagy! — A Mihókék szukája nemrég kölykezett. — Tudom. Hullanak a rögök a dögre. Farkas Ernő most először néz a vejére: — És most jobb? — Nem — mondja a férfi, s hozzáteszi, először, amióta néha itt alszik, ebben a házban: — apám. A nap felkapaszkodik a gátra, a közeli téglagyárban megszólal a duda. — Fél öt — mondja Farkas Ernő, s a ház előtt elrobog egy forró téglával rakott teherautó. A foglár hangtalanul nevet. 523
