Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - Csaplár Vilmos: Koralista történet az ezerkilencszázhetvenes évek első feléből (elbeszélés)
— Igen — hallatszott bentről Sebestyén ideges nevetése. — Miért kérdezi? A férfi nem válaszolt. Kicsit várt, aztán visszament a szobába. Edit, aki a hirtelen veszélyben fölfedezte, hogy az előszoba L alakú, oldalt is folytatódik, és ebben a benyúlóban szekrény áll, mellette kabátok, zakók lógnak fogason, ekkor már a ruhák között rejtőzött. Félrehúzott az arca elől egy bársonyosan tapadós kabátot, melynek dohos selyembélése már fullasztotta, és óvatosan készült kimozdulni rejtekhelyéről, amikor valósággal kivágódott egy másik ajtó. Megint a férfi volt az, most eljött egészen a benyúlóig. Megállt, hallgatózott. — Mit csinál? — kiabált bentről Sebestyén. — Hallgass! Sebestyén léptei ropogtatni kezdték a padlót. — Csönd! — süvítette a férfi visszafojtott üvöltéssel. Edit újra magára rántotta ä kabátot, és meg kellett markolnia a szekrény csavart sarokoszlopát, gyöngülő térdei nehogy összeroggyanak. — Valaki lélegzik itt! — mondta a férfi. — Hallod? Sebestyén is közelebb jött. — Én lélegzem. Maga mit csinál? Visszatartja? — Akárki az, lépjen elő! — ordította a férfi. Edit arcához nedvesen tapadt a selyembélés. A férfi odalépett a ki járati ajtóhoz, belökte, aztán kétszer megfordította a kulcsot a zárban. — Nem csuktad be rendesen. Ilyenkor magától ki szokott nyílni — mondta. — Hallottam a kattanást. — Lehet — válaszolta Sebestyén. — Nem érek rá ilyen apróságokra figyelni. — Csönd lett, majd Sebestyén megjegyezte: — Maga még mindig ennyire fél? — Rossz szokás — morogta a férfi kedvetlenül, hangjából azonban nem tűnt el az előbbi izgalom, bármennyire erőlködött. — Na, menjünk vissza! És kérlek, ne haragudj rám, felejtsd el, amit most láttál! Hidd el, nagyon szégyellem! — Megértem magát — mondta Sebestyén befelé menet. — Ne érts meg! Inkább szidjál össze! Nem restell egy öregember ilyen cirkuszt csapni! Ekkora riadalmat kelteni! Miért nem ért meg engem is? Amikor kiugrottam az ágyból, jajj, hát sose lesz ennek már vége! Ki lehet ez a férfi, akivel Sebestyén ilyen furcsán... és ha megtaláltak volna, akkor biztosan... „Akárki az, lépjen elő!” Csak tudni akartam, mi dolga van itt Sebestyénnek. Mit szól hozzá Csilla? Csilláéknál beléptem abba a szobába, kezemben uborkákkal, ő ott állt a könyvszekrénynél, könyveket huzgált ki a sorból, megnézte a címüket, visszatolta, kérsz? mutattam az uborkákat, simogatta a szakálla szőrét a szája körül. Mi történt velünk aznap? Csillával is és a többiekkel, akik szinte mind ugyanúgy. Kihúzott egy újabb könyvet, és átfogta a vállamat hirtelen, s megmarkolta a karomon a húst. Olyan különösen nézett rám, mintha azt kérdezné: „Hát te is?” „Mit?” csodálkoztam. Hamar érő húsú fajta vagy, sietni kell, mondta, ugye, te is érzed, hogy minél előbb el kell kezdened, de mit? kérdeztem, sejtjeid beérettek, megkezdődik az expanzió, a nyakamhoz hajolt, és megrezzentem, amint a szakálla szőre a bőrömnek szűrődött. Tested olajos, erjedt szagú, ez jó, mert ezek a testek meg szokták szerezni azt, amire szükségük van, az ilyen testű férfiak és nők nem föltétlenül egyenes jelleműek, de rámenősek, mert a gyors megoldás célra501
