Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - SZEMLE - Horpácsi Sándor: Benke László: Csordítok nyírvizet
vigyázva lélegzet hogy ejtőernyős tekinteted e hazára ébresztő zuhanást el ne vétse A vers megszünteti, de ugyanakkor „fokozza a hiányt” (Utóirat), érzékennyé, de ezáltal sebezhetővé is tesz, feloldja, hiszen kimondja a félelmet, de éppen ezzel növeli is azt. Védelmet nyújt, de védekezése által önmaga is védtelenné válik. Vagy mégsem? Labancz Gyula versei apró, szaggatott lélegzetvételek, de anyaguk kemény, mint a kő — Dávid tenyerében. SZÉKELY ÁKOS Benke László: Csordítok nyírvizet Halkszavú, de megszenvedett, kemény akaratú költő jelentkezik ebben a karcsú kötetben. Semmi szenzációsat nem ígér, sőt első olvasásra inkább darabosnak, sutának tűnik ma, amikor annyi „jó”, mert jól megcsinált vers jelenik meg. Inflációja van a versnek, a jó versnek is, s ez már-már leszoktatja az embert a versolvasásról... Szinte havonta, hetente jelennek meg ezek az első kötetek 1200—2000 példányban, s tűnnek el nyomtalanul a könyváradatban. Benke László első („könyves”) jelentkezése talán mégsem lesz csupán egy a sok közül. Kínlódva, nehezen született meg ez a könyv, érezhetően meg kellett küzdenie a szerzőnek magával a kifejezési vágy- gyal is, s a megformálással is. Átlapozva a kötet ciklusait nyomon követhetjük egy faluból a városba (fővárosba) került fiatalember előbb munkássá válásának, munkás öntudata erősödésének folyamatát majd a felhalmozódó élmények szorítása alatt a fogak között kipréselődő szónak: a versnek a megszületését. Benke László ugyanis nem a verset tanulta meg először, hanem a nyomasztó szegénységet és a munkát. Azt a munkát, amelyre előszeretettel hivatkozunk, amelyről szép vezércikkeket is szoktak írni az ünnepi számban, s amelytől oly sökan szabadulnak, amint tehetik. Mert a munka — a kétkezi — csak első látásra, s mindig a kívülállónak „szép”, mint ahogyan ezt már visszavonhatatlanul tudjuk is Kassák óta. Hajnalban kelni, s munkába indulni a munkásszállóról, rossz albérletből, állni a hőt és a hideget, ismerni a rozsdát, olajat, a mindig ugyanaz monotóniáját, a fizetésekkel tagolt időét, a fröccsel, lődörgésekkel, hamari szerelmekkel tompítottét, nos ez az az élet, amely hamarabb szüli meg a szitkot, mint az ódát. „Művésznő, a gépolaj a vásznon is büdös” — mondta egy munkás a festőnőnek, aki arra biztatta, az egyik festegeitő munkást, hogy a (valóban szép) munkáját fesse meg. Talán hosszúnak tűnik ez a bevezető, pedig már régóta Benke László élményeiről, verseinek világáról beszélünk. Mert mik ennek a munkássorsnak a fázisai? A faluról városba kerülő fiatalember először az ide- genséget érzi, s felfedezi az odahagyott gyermekkor: a falu szépségeit. Ez a Sár hetedik kapujában ciklus. A szerelemé is ez a ciklus persze, a kamasz t!sztaságúé. A versek domináns elemei a természeti képek, amelyek Bénikénél soha nem népieskedők. Fájdalom és nosztalgia fogalmazódik meg bennük és valamiféle kemény elszánás. Kiemelnénk néhány kulcsszót: Aranyeső Ága, tétovaság, felkelő nap, bánatverte föld, fekete dombok fojtott sóhaja, sárszag (’A SÁR HETEDIK KAPUJÁBAN) ; csengő szerelem, roppant rügyrobbanás, lélekszédítő piros suhanás, zuhanóröptű sirály, s a hűség, amely vissza-visszatérő szava Benkének; a fogalom különböző fénytörésekben búvópatakként elő-előbukkan később is. Ez a hűség azonban nem tartotta otthon, s nem hagyta nyugton. A falu, az otthon a munkát jelenti (Hazatérés, Szekér a harangszóban, Isten likas kötényében.) A második fázis a munkáé (A 479
