Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - SZEMLE - Molnár Miklós: A belső macska bekerítése. Nagy Gáspár: Halántékdob
játossága szerint gazdag illusztrációs anyag támogatja, fotók, portrék, reformkori város- és tájképek segítik a korszak vizuális megismerését, bár — s ez nem a szerző hibája, sőt netán éppen az ő megkerülése miatt alakult így — a szemléltető ábrák válogatása itt-ott esetleges vagy szkematikus, a képaláírások között pedig tévesek is akadnak. (A legsúlyosabb efféle elírás a 206. lapon található, az ott reprodukált emeletes gazdasági épület Vörösmartynak nem a szabadságharc leverése utáni nyéki, hanem 1820—22. közötti börzsönyi tartózkodásával kapcsolatos, amiről a 3i8. lapon esik szó. Az így élt Vörösmarty: költő műve, s nem elhanyagolható állomás szerzője pályáján. Higgadtabb, egyenletesebb, érettebb írás a szintén sikerült Csokonai-életrajz- nál, de semmi köze a szenvtelen irodalomtörténészi feladat-megolásokhoz. Az objektivitás és a kiküzdött szakmai biztonság mögött leplezett személyesség érzik; a nagy előd korszerű és hiteles portréját csak olyan valaki írhatta így meg, akiben magában is van némi rokonság Vörösmarty szellemi lényegével, aki ismeri és gyakorolja a munka, a kötelességteljesítés ethoszát, s nem kevés nosztalgiával és belső indulattal támasztja föl, éli újra a lendületes nemzeti és társadalmi küzdelmek meg a művészetiirodalmi megújulás múlt századi hőskorát. CSŰRÖS MIKLÓS A belső macska bekerítése NAGY GÁSPÁR; HALÁNTÉK DOB A HARMINCADIKAT TAPOSÖ, a villoni „ne du tout föl, ne du tout sage”-korban lévő Nagy Gáspár 39 szöveget adott közre második verseskönyvében. A szerző egyik nyilatkozatából megtudhattuk, hogy első változatban a kissé lankadt és szépelgő Őszi halántékfüzér lett volna a kötet címe. Ügy tetszik, a Halántékdob jóval szerencsésebb, mert markánsabb és kifejezőbb. Nagy Gáspártól kötetben először az 1971-ben Szombathelyen Sor címmel kiadott antológiában olvashattunk hét verset. Első önálló kötetét, az 1975-ben megjelent és 75 verset tartalmazó Koronatűzt számos bíráló a kezdeti fogyatékosságok mögül is ki sejlő autonóm költészet lehetőségeként üdvözölte. Akkori verseiben az ifjú szerző az izmait ropogtatta, torkát köszörülgette; próbálgatta a hangját, építgette lehetőségeit. Pátosszal, zengzetesen, csobogó érzelmességgel próbált önmaga fölé hajolni: fogalmazni és megfogalmazódni. Választott mesterek hatásaiban merítkezett meg, és fölszínre rugaszkodásai után a keresztvíz rajta ragadt habjaitól alig lehetett látni őt magát. Kamaszosan komolykodó, néha fenyegetően duzzatag szóképek léggömbjeivel kergetőzött. Több bírálója azt vetette az elsőkötetes poéta szemére, hogy nagyon is ’irodal- mias’. Nagy Gáspár mindenesetre teljes irodalmi fegyverzetben lépett a pástra; nem fenegyerekként vagy Sértő Kálmán-szerű „tősgyökeres” őstehetségként csörtetett be az irodalomba, és nem is tett úgy, mintha költői tevékenységét folytatván nem az irodalom közegében mozogna: elfogadta az irodalom játékszabályait. Ám — s ezért jogosan illethette bírálat — az irodalom játékszabályaival együtt részben az irodalomnak valamilyen romantikus és avittas fölfogását is magáévá tette: kezdetben a nagybetűs „KÖLTÉSZETET” .költői’ szavak ,költőies’ használatának vélte. Többnyire áhítattal, emelkedetten, nemes érzelmektől fűtve, piedesztálra állva szólott ekkoriban, s ez kissé mintha korrodálta és magánüggyé sorvasztotta volna iparkodásait. Nagyon is bízott például abban, hogy léteznek olyan szavak, amelyek eleve (mintegy a belső magjukból áradó emanáció folytán) költői fénygyűrűt sugároznak maguk köré; pedig a szavak csak a szövegkörnyezetben, a teljes szöveg fölkeltette érzelmi és értelmi reakciókban teljesítik ki hatásukat, abban a mértékben, amilyenben je474
