Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - MŰVÉSZET - Péntek Imre: Ipari forma-életforma
— Ha jól tudom, az Iparművészeti Főiskolán szereztél diplomát... — Igen. Abban az időben a főiskola vegyes profilú intézmény volt. Kézműves iparművészetet, a képzőművészettel határos műfajokat és emellett ipari formatervezést is oktattak, amikor én odajártam. Működött egy díszítő-festő szak, amelyen erősen képzőművészeti irányultságú oktatás folyt. Murális műfajokkal, mint a mozaik, freskó, sgrafitto stb., ismerkedtünk, ezen a szakon szereztem meg én is az alapokat. Festőnek készültem, de mire ötödéves lettem, addigra teljesen átalakult az érdeklődésem. — Mi vonzott a tárgyformálás „nem—művészi” módjához? Volt-e valami személyes motivációja annak, hogy az ipari tömegtermelés formai kérdései kezdtek egyre jobban izgatni? — Főiskolai tanulmányaim utolsó éveiben hatalmasodott el bennem az a felismerés, hogy a képző- és iparművészet szemhatárán túl, a mindennapi tárgyi valóság is tele van olyan megoldatlan formai problémákkal amiknek feloldása hasonló képzettséget, felkészültséget kívánna, mint az enyém. Beláttam akkor, hogy a kultúra sokkal tágabb, mint a művészeti értékek köre. A valósághoz más módon is lehet közeledni, nemcsak a művészi kifejezés indirekt eszközeivel. Nyilván, a mindenkori fiatalokban él — bennem is élt — a vágy, hogy a körülöttük lévő világot formálják, hogy rá hassanak. A művészeti kifejezésmódnak kétségtelenül vannak ilyen aspektusai. Bennem egyre inkább a közvetlenebb, direktebb beavatkozás igénye erősödött meg. — Az 1972-ben elindított Házgyári konyhaprogram a magyar ipari formatervezés történetének jelentős állomása. Ezt a módszertani kísérletet, ami a házgyári konyhák felszereltségén, edényválasztékán kívánt javítani, Borz Kováts Sándorral és Soltész Györggyel együtt kezdeményeztétek, ök is a főiskoláról indultak. Volt-e már ott kapcsolat köztetek? — Csak érintőleges. Borzzal valóban onnan, a főiskolás évekből származik bizonyos fajta együttműködésünk. Ö a diplomamunkájában egy iparművészeti főiskola tervét készítette el. Ehhez a munkához kénytelen volt végiggondolni sok mindent a főiskola szerepéről, funkciójáról. Mivel én akkor már nagyon sokat foglalkoztam hasonló kérdésekkel, gyakran cseréltünk véleményt arról, miképpen kéne egy ilyen intézményt megalapozni. A kapcsolatunk innen ered. Később voltak időszakok amikor nem, vagy alig érintkeztünk, de figyelemmel kísértük egymás munkáit. Időről-időre közös akciókat is lebonyolítottunk, s ezt tetőzte be a házgyári konyhaprogram kidolgozásának terve. A magyar ipari formatervezés nagy vesztesége az ő korai halála. 1973-ban rákban halt meg. Ha az általa tervezett lámpákat látom kigyulni, jellegzetes bórájukkal, eszembe jut, milyen tehetséges ember távozott idejekorán közülünk. Soltész Gyurka akkoriban még kifejezetten az ötvös és szobrászművészi tevékenységet tekintette életcéljának. Bár sok mindenről hasonlóan vélekedtünk, nyilván el is választott minket az, hogy ő egy hagyományosabb utat választott. Együttműködésünk vele a tervezésben csak 71 táján alakult ki. — A főiskola befejezése után hová kerültél? — Szabadúszó voltam, lényegében grafikai munkákból éltem. Akkoriban főként elméleti kérdésekkel foglalkoztam, írtam pár tanulmányt, amik közül néhány — igaz, jóval később — meg is jelent. Könyvkiadóknak dolgoztam, illusztrátorként. Így történt, hogy 1966-ban a Corvina Kiadóhoz mentem művészeti tanácsadónak. Később itt egy könyvművészeti csoportot szerveztünk, annak lettem a vezetője. Ezután ismét grafikai megrendelésekre dolgoztam, filmes és televíziós stábok számára... — 1972-ben feltűnést keltő kiállítást rendeztetek a Fészek Klubban. Tíz fiatal iparművész és formatervező mutatkozott be munkáival... — Ennek megvoltak az előzményei. 1971-ben nyílt egy műcsarnokbeli kiállítás Edénykultúra 71 címmel, a Szövetség szervezésében. A kiállított tárgyak értékelésekor, az ezekkel kapcsolatos viták során merült fel az elgondolás, hogy helyes lenne 457
