Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - TANULMÁNY - Baranyai György: A születés emlékezete
alkalmazóval, a szubjektummal történhet önkioltóan ilyesmi. A gondolkodás sohasem maszületett bárány, de emberi tett, melyről az ötödik nagy marxi végszó igen világosan beszél. Nincsenek közömbös eszmék, s az embernek az eszmélete óta mindig meg kellett tanulnia korszerűen, tehát újra, meg újra, így folytonosan azt, hogy miképpen küzdjön meg önmagával is, tehát eszméivel is, melyben léte értelmét kifejezi, melyhez mint gondolkodó lény, köti is magát. Marx merte vállalni, s tette a pogány prédikátor szerepét is, a tudottnak a kimondását. Megmutatta, hogy Hegel objektív idealizmusa önmagában hamis totalitáseszme, hiszen e totalitáseszmejoggal szemben ábrázolható a totalitástermészeti jogalap, a totalitásnak tekintett társadalom gazdasági alakulatának természettörténeti folyamatként való megmutatottsága, s hogy éppen ebben a hatalmas szembenéző viszonyban, ívfényben, a szellemi termonukleáris folyamatok komplex modelljében mutatkozik meg (eszmelétünk ködkamrájaként láttatva a nyomvonalakat; s ahol a „pinch- effektus” csak egyik lehetőség csupán) a társadalmi haladás folytonos szükséglete, hogy a történelem nem zárható le, hogy az embernek mindig kevés is az a tudás, amit elődeitől „készen” kapott, hogy az ember nem a múltjában, elődeinek jelenében él, hanem a sajátjában, az elődeit is kisajátítóban, ahol a felelősségteljes döntések joga és kötelessége kizárólag az övé, sem elődeié, sem utódaié. „Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse, Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek”. S ez nehéz. Olyannyira, hogy az emberáldozattól sem riadunk vissza. A hófehér totalitástükör elmélyítése „a germán világ”-ban tisztán, erősen teoretikusan is történt. Bolyai János születése 175. évfordulójának múltán emlékeznünk kell a szóbanforgó 1842. év e vonatkozású eseményére is: Grauss fellegvárában a Göttingei Tudós Társaság tiszteletbeli tagjává választotta — se gáláns aktusban legalizálta annak művét — Lobacsevszkijt, kinek pángeometriája jól megfelelt (s erről ő nem tehet) annak az általános szellemi mentalitásnak, mely azon a szellemi tájon már 1816-tól birtokolta a pánlogikát s — az elnevezésnél alaposabban is — a ne- meuklideszi geometriát is, s ahol nem voltak hajlandók tudomásul venni a Középeurópai Homo Appendix felfedezését, azt, hogy a nem-euklideszi geometriának van határátmenete az euklideszibe — hiszen ő e kétféle geometria összefoglalt megmutatásában, az „abszolút geometria” belső összefüggésében, a rigor mortis titkának életbevágóan fontos kimondásával együtt fedezte fel a nem-euklideszit, s ebben van a „szuperplusz” szellemi haszon! —, miként 1842-ben Marx doktor rájött, felfedezte azt, hogy a filozófiai eszmejog és a filozófiai természetjog között is van összefüggés az utóbbinak a határátmenetében, mely az előbbivel jelölhető ki, s ez a marxi felfedezés már a „hegeli üdvtannak” (a totalitáslogikának az elméleti alkalmazásában megmutatkozó önleleplezésének, tehát a „newtoni almában” és a poentirozott jogfilozófiában való önleleplezésének) nemcsak a külső leleplezéséhez, aktuális alapábrázolatában való megmutatásához vezetett, de a folytonos meghaladás emberi társadalmi szükségletének kiáltványát is felírta jól olvashatóan az égre, „Közzététetett 1848. februárjában” — „Manifest der Kommunistischen Partei Veröffentlicht Februar 1848”33 —, s az Angliában kinyomtatott felejthetetlen mondatra, „Minden ország proletárjai, egyesüljetek!”, egy, s március idusán nálunk kinyomtatott s felejthetetlen mondat, „Nemzeti dal”, „Talpra magyar...” felelt — micsoda gyűjtőmondatok és gyűjtőfogalmak ezek! — így különbözően ugyan, de világos tény, hogy Bolyai Jánost és Petőfi Sándort a Kárpátok koszorújában hatalmasan átjárta valami, amit — akár az „Üdvözlet a győzőnek”, akár „A Dunánál” s a „Jónás imája”, vagy a „Ki viszi át a Szerelmet” és az „Óda a törvényhozóhoz” szavaival idézünk is emlékezetünkbe — azóta mindenki anyanyelvén tud. Tudhat. AZ ÖTÖDIK 1842. október 15-én írta, s másnap „háromcsillagos” jelzéssel megjelent a „Rheinische Zeitung-ban Marx azon írása, melyet még ifjúhegeliánusként gondol, de amely már első megmutatója annak, hogy a nagy alternatíva lehetősége figyelme sugarába kerül. „A kommunizmus és az augsburgi ’Allgemeine Zeitung’ ” az első léhellet, „hab446
