Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - Holdosi József: Kányák (Regényrészlet)
— Oda. — Miért akarod tönkretenni? — Semmi köze hozzá. — Ha elmész, az én házamba nem jössz többet. Vállrándítás volt a válasz: — Úgysem gondolja komolyan. — De halálosan. — Nem érdekel. Becsapta maga mögött az ajtót. Rozi az urát nézte, aki magába roskadtan üldögélt a tűz mellett: — Hallod Jenő, a fiad megy a Bangóhoz. Az csak hallgatott. Rázni kezdte ahogy bírta: — Hallod, te kelekótya? Közben arra gondolt, hogy úgysem tudja megtenni, hogy ne engedje be többé a fiát. * Bangó a konyhában üldögélt, félt a szobában, idegen érzések rohanták meg ott, furcsa sejtelmes borzongások, amikre még magyarázatot nem tudott. A szerelmi levelezőt olvasta a férfiért, akivel ma ketten lesznek a házban. A fal mellett más volt, rövid volt az idő, a melleit fogdosta, meg a combjait, jó meleg kezeivel. Ma este más lesz, beszélgetni fognak csak ketten, másra nem is tudott gondolni — és Hana azt mondta, hogy Jenő csak művelt nőbe lesz szerelmes, ezért vette elő a szerelmi levelezőt, talán az anyjáé lehetett. A megszólítás, az maradjon Jenő úrnak, hisz azt írja a levelező is, eddig jutott, amikor kopogtattak: — Lehet. Jenő legszebb kalapjában, kinyalva, kikenve lépett be. A szobába mentek, a sötétítőt elhúzta az ablakon, ne kíváncsiskodjanak az idegenek. — Hogy van, Jenő úr? — kérdezte. — Köszönöm jól, mert itt lehetek. — Persze az ember egyszerre csak egy helyen lehet, igaz? Fogyaszt valamit? Hozom a pálinkát! Jenő ivott, Bangó szabadkozott, ő sosem szokott: — Ízlik, Jenő úr? — Igen, kisasszony. — A napok rohannak, csak a magányos árváknak nem ... A férfi csak a plafonig érő dunnákat bámulta. „Miért nézi folyton a dunnákat? — gondolkodott Bangó. — Csak nem ...” Megijedt még a gondolattól is, és elfelejtette a levelező folytatását: — Szépek a dunnák, pedig évente sokat eladok, de ezeket nem fogom. — Nem is szabad kisasszony, ilyen nagy és könnyű dunnákat. — Jöjjön, nézze meg őket, pillekönnyűek. Jenő keze reszketett a gyönyörűségtől, amikor végighúzta a dunnasorokon. — Lovacskám, édes lovacskám! „Ezt nem írja a szerelmi levelező, hogy a hölgyeket így szólítja lovagjuk, de nem is olyan rossz, nekem is kell valamit mondanom!” — Csikósom, drága csikósom! A férfi összerezzent, magához rántotta, majd kibontotta ruháiból. Még szűz volt, de becsülettel tűrte a műtétet. Bangó megszerette a férfit, bár az csak 405
