Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - Ágh István: Jótettért jól járj!
ÁGH ISTVÁN Jótettért jól járj! ÁLOMJÁTÉK struga manó közvetítésével Rövid, magyarázat Struga manó személyéről: A szerző hosszabb időt töltött Makedoniában, Sztruga városában, s megfordult az Oliridi tó partján. Kisgyerekének onnan talált ki meséket, s magát a Struga manó bőrébe rejtegette, ő volt a Sztrugai papa, aki lánya képzeletében, s hogy meséje hiteles legyen valamiképpen, visszaálmodta egyik gyerekkori mesetalálmányát, mikor még minden jó megjutalmaztatott. De a gyereket nem lehetett untatni a jóság meséjével, a történetet vásári vagy búcsúi hangulatba kellett bugyolálnia. A szerző nem vett magán erőszakot, nagyon szereti ezt a valótlannak tűnő valóságot, s mert kislánya már nem ismeri, evvel is mesei valóságba ringathatta. A szerzőnek be kell vallania, hogy Struga manó személye régóta foglalkoztatja, nagyobb filozófiai tehekkel próbálkozna, mint ebben a játékban föllelhető. Például, mi lenne, ha Struga az élet-, halál-, szerelem nagy gondolatait kommentálná Struga- módon. A szerző töprengett, elmondja-e a mezőtúri Halál meséjét, vagyis, mikor a mezőtúri jelmezbálban üldözte a halál, egészen a vasútállomásig, mert féltékeny volt arra a Nagykunsági lányra a Halál, aki a szerzővel kellemesen érezte magát. S mert a szerző nem akart félelmet okozni gyermekének, az egészet magába fojtotta, akár régi álmait, azokat a borzalmas fölismeréseket a halandóságról. Struga öreg és apró, akár a szerző apja nyolcvan éves korában. Szakálla, sipkája, komédiázása képletes. Lényege, hogy mindent alulról néz, mindent alulról ítél meg, s ettől olyan magasságokba csaphat, amit már a gyarló képzelet követni képtelen, s olyan mélységekbe tud lejutni szintúgy. A függőleges nagy akrobatája ö, a csillagok és a földmély Odüsszeusza, miképpen most láthatjuk egy falusi búcsú porondján kapálózva, s egy cérnaszálon úgy vigyorogva, olyan jóságos pillantásokkal, mint halhatatlanok az akasztófán. STRUGA: öreg vagyok, sok országot bejártam, sok kolbászt megettem, egyik vége a Tiszában, másik az Óceánban, sokat nevettem, sokat keseregtem, de gyerekkoromat máig sem feledtem. Most itt az iszkázi búcsúban elmondja nektek Struga, mért érdemes eljönni az iszkázi búcsúba? (A háttérben gyerekrajz. Egy óriási tölgyfa tövében pikulás kanászbojtár, a fán egy mókus, karvaly röpül feléje.) STRUGA: Ezt a fát gyerekkoromban rajzoltam. A fű is nagyobb volt nálam, még a fűszál hóna alá sem értem, csetlettem-botlottam, száz hangyát fogtam kis szekerembe, úgy szekereztem át hét határon. Már nem is tudom, rajz volt-e ez az álom, vagy a rajztól álmodtam. De bizonyos, rajzom megéledt álmomban. (A rajzra mutat, mindenre akkor, mikor szavaival odáig ér.) 387
