Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - SZEMLE - Káldi János: Szirmay Endre: Maroknyi sors
A Csontváry című tizenegysoros bizonyára a legszebbek egyike a nagy festőről. Maga Bárdosi Németh is átalakul a festő látomásait megélve, az „opáúkék-piros lángok láza közt.” Döbbenetes egyszerűségű a kötetnyitó Hómező. A külső és belső táj monolitikus egysége, élet- és halálmegvetés időtlen pillanata, eloldódó lebegés, Nirvána-hangulat. Merénylet az egytömbű vers megbontása a zárósorok idézésével: fehér hó, versem, szállj te is, adj hírt a roppant semmiről, hogy ég, föld, minden összeér, s halál vagy élet, csak szavak, vakíts meg, végtelen havas. Hogy aztán újra és újra hírt adjon ne „a roppant semmiről”, hanem az anakreoni életörömről, „és dicsőítse Istárt, kitől a szerelem való” (Töredék), pompás Himfy^paraf- rázisba fogjon (Himfy-dal), krudys-berdás ízeket dicsőítsen (Aranykacsa), a Balaton pazar színeiről daloljon (Virágok sárga holdja), mecseki séták ízeitől mámorosodjék (Mecseki tavasz, Vendéglő a Vidám tücsökhöz). Versformáinak tágulását mutatja néhány prózaverse is, nem csupán a sortördelés dimenziójával, hanem az oldottabb, mégis oly súlyos emlékező lírai jegyzettel (Mákfa). A szólások tömörségével fogalmazza meg az emberi helytállás hitvallását, a rá jellemző szemérmes szerénységgel: „légy se voltam más poharában, / s másért is többször magam álltam.” Jogot szerzett, hogy így beszéljen: „de azért mindig pörfoe szálltam, / ha szálka volt az igazságban.” Ez a vers (Kigyóméreg) Bárdosi Németh tiszta közéleti emberségének plasztikus megörökítése. Így lehet vonzó a költő fiatalsága akkor is, ha egészsége labilitásáról panaszkodik. (Magvető Könyvkiadó, 1978) CS. NAGY ISTVÁN SZIRMAY ENDRE: MAROKNYI SORS Az elmúlt évben látott napvilágot Szir- may Endrének, a kaposvári főiskolai tanárnak Maroknyi sors című könyve. A 96 Oldalas, karcsú kötetet — amely a szerző újabb verseit (48 vers) és újabb verses műfordításait (48 műfordítás) mutatja be — Somogy megye Tanácsa VB. adta ki 1000 példányban. A lektori munkát Fodor András végezte. Szirmay Endre keveset ír. Akkor fogja kezébe a tollat, mikor úgy érzi, mindenképpen írnia kell. Esetleg akkor, mikor valamelyik olasz, szlovák, lengyel vagy szovjet poéta verse ellenállhatatlanul kéri-követeli: fordítsa magyar nyelvre. Úgy tűnik, mindkét alkalom eléggé ritka. Az 58 éves lírikusnak ez a második könyve. Korábban csak egy művel jelentkezett: 1971-ben jelent meg Kaposváron az Arány és mérték című verses- kötete. A Maroknyi sors szerzője bölcs, mesz383 Két dunántúli kiadású verseskötetről szenéző és messzelátó ember. Megfontoltság, nyugodtság árad soraiból. Szinte sohasem szenvedélyes. Levetette már „az évek takaróját”, nem fut szivárvány után. Lemérte magában, és helyükre is rakta a dolgokat. Számára a legnagyobb érték „a lelkiismeret tiszta melege”. Tanult a magyar irodalomból és a világirodalomból egyaránt. De: amit ír, az az övé. Elbűvölték a népdalok, a népi köszöntők, a bájolók, a mondókák, a ráolvasások. E verseskötetből viszont az ő Szálfamondókája, Farsangolója, Bájo- lója, Biztogatója szól. Mégis fel kell vetni: túlságosan megmarad a hagyományosnál. Mondanivalóban, formában, hangban. A XX. század modern irányzatainak eredményeivel alig él. Gondolati vonatkozásban mélyíteni lehetne ezt a költészetet. Üjszerű, szuggesztív erejű költői képekkel emlékezetesebbé lehetne fejleszteni. Legtöbbször magáról beszél. / Ez nem hiba. Megmutatja szívét, agyát. Meg- énekli, miben hisz, mit remél. Arra ta-
