Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - SZEMLE - Molnár Miklós: Emlékek szüreti lakomáján Tatay Sándor: Lődörgések kora
Tatay becsatangolhatta a „minden képzeletet felülmúló” Európát. Szerinte "a Dolomitok szikláival Michelangelo szobrai sem érhetnek föl, és a francia folyók szőlős völgyei többek, mint Mona Lisa mosolya. Nagy kár, hogy Tatay keveset ír barangolásairól. Vándordíjáról megtérve váratlanul pénzhez jutott, és elutazott Bécsbe — „karriert csinálni”. Először mnemotechnifcai fenoménként akart érvényesülni, aztán duhaj statisztaként filmforgatásokon bőgatyájúskodott és pitykésmellényűsködött csárdajelenetekben. Többnyire azonban kávéházban időzött, meg a Nemzeti Könyvtárban. Már-már íráselemző irodát nyitott, de hirtelen faképnél hagyta az osztrák fővárost. Hazatalpalt, és huszonhárom éves korában grafológus és tenyérjós irodát nyitott Kőszegen. Minthogy Tatay nem fejlődésregényt ír, hanem lődörgéseit, béklyózó elvektől való mentességének kalandos idejét eleveníti meg, az egymást követő epizódok csak lazán kapcsolódnak egymáshoz: mégis, ahogy elbeszélésről elbeszélésre halad, egyre tágabbra terjeszkedik anyagában. (Akárcsak Gide valamelyik hősének), „inkább gesztusok, mint elhatározások voltak sorsfordulóim” — írja Tatay. Ügy esett, hogy ’jövedelmező szabad foglalkozásából visszahullott eltartott egyetemista sorba’: beiratkozott a pécsi egyetem bölcsészkarára. Ahogy a vége felé halad a könyv, egyre magasabbra szárnyal. Megemelik az emlékezés tündérei. Testét jobbra-balra forgató járásával megjelenik Weöres Sándor, és kijelenti: szerinte „az volna a helyes, ha a nemzet készíttetne Babitsnak egy nagy kerek pecsétnyomót. ... a mester minden arra érdemes fiatal írónak meztelen seggére nyomná a pecsétet. ... És ettől fogva csak le kellene tolni a nadrágunkat minden szerkesztőségben, hogy megnyíljanak előttünk az ajtók”. Az emlékezés-regénynek a „Vendégünk, az angyal” című fejezet a csúcspontja: Berda József pécsi kiruccanásának ékszerbe metszett, költői és groteszk története. Pennen szárnyal előttünk a „Jammes testvér szamaraival ... a paradicsomba”* vonuló, éteri tisztaságú, kalapba szaró Angyal. Az elmúlt évek magyar prózairodalmának legkellemesebb lapjait olvashatjuk Berda jelenéséről.Tatay karizmatikus köny- nyedséggel ír, és megajándékoz bennünket egy végső érvényű képpel; az idők végezetéig elevenen halad az általa megörökített halhatatlan menet: „Künn az udvaron Takáts Gyula egy gondosan összehajtogatott stanidit vett elő a zsebéből. Nem tudhatom, magával hozta-e, vagy itt a házban kérte. A stanicliba gyertyát helyezett és meggyújtotta. Mint gavallér a csokrot, úgy tartotta kezében és vezette a menetet. Weöres viszont egy valódi, de megfonnyadt, meglottyant csokrot emelt fel a szemétdombról, és ugyanúgy tartotta, de az nem világított. Berda ugyanott egy molyrágta nyúlbőrt talált, azt húzta maga után a fülénél fogva. Én egy téglát tettem a fejemre, úgy zártam a menetet”. A Lődörgések kora azzal végződik, hogy Tatay Sándor becsomagol és elutazik „Pestre írónak”. Tatay kincseket gyűjtött lődörgései alatt: megalapozta emberi és írói gazdagságát. Az író visszatekint, de előre is vet pillantásokat: az ide-oda viszonyítások közt fölsziporkázik az irónia. Virágba szökkenve látjuk legjobb képességeit. Pánsíp szavára táncot rop egy faun a lehetséges félmúlt meg a képzelet örök jövőideje között. Sosem vész bele önmagába, óvakodik „a bennfentesség gőgjétől”, és figyelmez arra, „aki idelát a dombról”. „Majd visszanéznek ránk is egykor” — írja egy helyen. E szeretetreméltó könyvet olvasva vendégségben vagyunk egy humanista szüreti lakomán. Tatay részeltet, beavat, társsá emel. A Lödörgések kora legjobb lapjai a magyar próza ünnepei: bővelkedik aforisztikus tömörségű megfogalmazásokban; biblián és ízes bakonyvidéki beszéden iskolázott, pontos, természetes, élő stílusban hívja teremtő együttműködésre az olvasót. Ajándék ez a könyv. Hálásak vagyunk érte, és várjuk a folytatását. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977.) ___________ MOLNÁR MIKLÓS 3 81 •Rónay György: A vándor érkezése
