Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - Csapody Miklós: Lakott mondatok közelében Markó Béla lírájáról
Az Egyszerű vers mögé az Erdőtűz, a Kompozíció furcsa szonettje és a Vasárnap sorakozik. Markó második kötetében, a Sárgaréz évszak-ban (1977) az elé- gikus hangulatok folytatódnak, de a virágszimbolika komorabb jelentésű, a hagyományos elemekből való építkezés bonyolultabb képsorokat eredményez. A békés szemlélődés mögül az „ünnepi igék” próbálgatása után egyre erősebben tör fel a kiábrándultság — természet, gyermekkor, emlékvilág ezért állandó lírai színhelyek. E bágyadt hófehér csömörből felépített havazásban szálkásan sunyit a jég s a vér se buzog föl az összeszoruló bordák közül ragyog a szél hótűzben ég az arcom feketén szikrázik az égen a korom ... (Gondolatjel) A pillanatképek impresszióira árnyékok vetülnek, a hangok, színek, rózsák és madarak mellett fontossá válik a téli táj motívuma, a szikrázó hó és a sivárság képzete. A helyzetfelvételek, rögzített pillanatok hangulatai (Felvételek egy vízesésről), miniatűrök, ötletek mellett beszüremkedik a havazás a József Attila-i ihletettségű Szerelmes versbe is, másutt (Zöld hó, piros hó) a szín- és virágjelképek hűlnek ki: megkóstoltam a rózsát — keserű volt megkóstoltam a tulipánt — keserű volt megkóstoltam a gyöngyvirágot — keserű volt koponyám alatt hűvös hógolyó szikrázik elolvad hallgatok. A tematika és a hasonló képelemek fölhasználásában megnyilvánuló művészi ökonómia mellett (Kitömött madarak — A felboncolt madár) az egyes versek között a téli táj létesít nyilvánvaló kapcsolatot. Ez a motivikus közösség köti ide, a Sárgaréz évszak verseihez a Látványt: „hó” és „tisztaság” fogalma választott és vállalt tisztaságot hordoz:.......rá kell jönnöd / hogy ehhez a hóhoz ehhez a kavargáshoz / ehhez a tisztasághoz nincs közöd.” Állásfoglalás Markó Béla másik itt közölt verse, A látvány értelmezésének az előzőéhez hasonló szentenciája a „kegyetlen látvány” után: „Nem lehetsz itt is, ott is.” * A harmadik Forrós-nemzedék lírai termése — törekvéseik tanúsága szerint — főként József Attila, Nagy László és Farkas Árpád költészetének egyik vállalója, asszimilálója. Markó Béla lírája is a Nagy László, Juhász Ferenc nevével jelezhető szimbolikus irány egyik típusa; eddigi pályáját a fiatalabb magyarországi lírában bizonyos tekintetben Aczél Gézával, Nyilasy Balázséval, Pintér Lajoséval, valamint a Párizsban élő Tóth Juditéval érezzük rokonnak. 338
