Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 4. szám - Zelei Miklós: Öböl (elbeszélés)

— Egy látogató — válaszolt medve hangon Fütyök is.

Cskálav ajtót nyitott.

— Kezicsókolom Borbála néni — mondta Fütyök mosolyogva, a szeme csillogott, s úgy adta át a fésűt, mint aki csokrot hozott.

Borbála néni a helyére tette a fésűt.

— Gyere, te reklámember — mondta. — Hogy nézel ki? — kérdezte s a homlokán összekócolta Fütyök haját.

így már tényleg jó — mondta Fütyök az előszobatükörbe nézve.

— A krumplistésztát szereted-e?

— Az a kedvencem, jó paprikásán, uborkasalátával.

— Ilyenkor? Százhatvan forint egy kiló! Menjetek csak be, de ne üvöltözzetek! Mindjárt megmelegítem neked a maradékot.

Bementek a szobába. Fütyök a játék után még szomorúbb lett. Ügy látszik ezen az estén nem vált be a módszer. Szeme sarkából figyelte a Tarzán- fogásra készülő Cskálavot.

Mégsem mentek el Konstancáig. Egy kanyar után, mintha az égből zuhant volna az aszfalt mellé, ott tárulkozott a tenger, épp csak a nap hiányzott a közepéről.

— Itt szállunk ki! — mondta Fütyök, és mutogatta a vezetőnek, hogy álljon meg. — Nu Constanta, aid — ismételgette.

Csodálkozott a sofőr, de az út szélére hajtott és szép lassan megállt.

— Itt szállunk ki? — kérdezte Cskálav.

— Itt — mondta Fütyök és előkereste az ötven leit, amiben a sofőrrel megállapodtak. Bár a város még messze volt, a sofőr szó nélkül zsebre vágta a pénzt.

Átvágtak a tüskés-bogas, széles ciberén, a szélébe lerakták a hátizsákot, üres kézzel mentek a partra.

Már harmadik napja itt sátoroznak.

Úsznak mielőtt megreggeliznének. Cskálav még messze benn dobáltatja magát a hullámokkal. Rájött hogy kell és már egyáltalán nem fél. Az első napon keze-lába remegni kezdett, amikor fürdés után kinyúltak a parton a lemenő nap narancsfényében. Túl messzire bemerészkedett és elvesztette a biztonságát, amikor vissza akart fordulni. Úszott a part felé, de mintha a lába alatt elomló hegyet kellett volna megmásznia, olyan reménytelenül. Egyre beljebb lökték a hullámok. Sokáig tartott, amíg sikerült kitapasztalnia a ritmusukat, s megláthatta a sátruk zöld tetejét. Már vígan viteti magát a hullámokkal, mintha nagy zöld lovakat nyergelne. Fütyök a parttól pár méterre igyekszik kifelé, onnan veszi észre a fehér nadrágos öregembert. A bokros mellett áll és hátratett kézzel figyel. Felfedezi a fiút, int neki és elindul felé. Mire Fütyök a partra ér, ott van már az öreg is. Egy-egy előreszökő hullám mintha rögtön elnyalná a lábuk alól a szárazföldet.

— Jónapot — mondja Fütyök, s megy a sátruk felé.

— Szép itt — mondja az öreg és kezet nyújt a fiúnak.

— Nincsenek sokan — mondja Fütyök. — Senki nem járt erre, mióta itt vagyunk. Igaz, még három napja is alig van. Csak ott fönt, az autók jönnek- mennek, de szerencsére még csak az állt meg itt, amelyik minket hozott.

— Nem ért még ide a szállodasor. Itt minden olyan még, mint amikor először jártam erre — mondta az öreg és leült. — Te honnan jöttél? Kolozsváriak vagytok?

321