Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - SZEMLE - Lőrinczy Huba: Szabó Magda: Régimódi történet
lékezés egyszerre önkéntelen és tudatos művelet, az időkezelés, a cselekményvezetés így semmiképp sem lehet hagyományosan kronologikus és'lineáris, hanem folytonosság és megszakítottság izgalmas elegye. A szerkesztés, a felépítés csak látszólag szeszélyes és asszociatív, igazából erős logikának is engedelmeskedik. A megírás jelene, a múlt, a régmúlt folyvást egymásba ékelődik, egymást magyarázzák, gazdagítják, helyesbítik az összemetszett elemek. A szerző személyisége, műveltséganyaga újra meg újra átüt a szövegen, maga is élénk résztvevője a nem vele történt dolgoknak. Időnként „elveszt” egy-egy szálat, hogy utóbb ismét fölvegye s belesodorja a cselekménybe. Holott fölöttébb érdekli hőseinek pszichológiája, nemigen nyújt hagyományos lélekelemzéseket, inkább dokumentumait beszélteti, lakonikus kommentárokat fűzve hozzájuk, avagy — s ez a fikció legfőbb eszköze — belső monológok cserepeit építi közbe. Az erőteljes, zamatos stílusnak legalább három rétegét különíthetjük el. A tárgyilagos, dokumentatív alaphang már-már impassibilitéjével tüntet, hogy annál hatásosabb legyen az elmozdulás két irányba is, amikor azonosulás és távolságtartás különös és jóleső vibrálását érzékeljük. Megrendült szeretet és distancírozó irónia — Kierkegaard szerint a személyes élet nélkülözhetetlen eleme és megifjítója, a lélek véges kötöttségének feloldója — külön-külön, olykor közös fürdőjében mártóznak meg az ábrázolt dolgok és alakok, bizonyítván ezzel is a világ komplex, heterogén voltát s az írói értékelés finom árnyalatosságát. Gazdag és vonzó a Régimódi történet nyelvezete, előadásmódja, ezért is kelt feltűnést egy makacsul ismétlődő nyelvhelyességi hiba: Szabó Magda érthetetlenül gyakran elsikkasztja a birtokos jelző -nak, -nek ragját. „Személyes-családi tapasztalataimat stilizáltam regénnyé...” Irtuk volt: Szabó Magda teljes joggal kölcsönözhetné Thomas Mann vallomását. Épp csak a stilizálás fölfogásában, alkalmazásában térnek ők el egymástól. A különbség azonban oly lényeges, hogy összes ellenvetésünknek, kifogásunknak e gondolatkörben kell mozognia. A Régimódi történet azért marad alatta önnön lehetőségeinek, mert aránylag kevésszer (ott azonban nagy művészettel!) haladja meg egy telivér pozitivizmus és naturalizmus esztétikáját, s a fikciónak, a teremtő képzeletnek nem juttat akkora szerepet, hogy a regény modellérvényűvé válhassék. Bármekkora légyen is napjainkban a dokumentumirodalom presztízse, a műbe épített tömérdek tárgyi bizonyíték lehúzza, elsúlyosítja a históriát, s a szárnyalást bénító ballasztként is funkcionál. Bármily hitelesek (nemritkán megdöbbentőek) is a napló- és levélrészletek, krónikadarabok, versek, illemkódexpasszusok, kelengyejegyzékek (ki győzné felsorolni?), kultúrtörténeti szempontból bármily találóan jellemezzék is a kort, a kor emberét, egy bizonyos miliőt, művészileg mégsem lényegülhetnek elég jelentőssé. S nemcsak az „emberi dokumentumok” túlburjánzása idézi a pozitivizmust és a naturalizmust. Bizton állíthatjuk, hogy Taine oly nagy hatású elméletére is rímel a Régimódi történet. A faj, a környezet, az időpont, de még az uralkodó tulajdonság (a „faculté maitresse”) teóriája is jól kivehető pecsétet ütött a regényre. Hellyel-közzel káprázat incselkedik velünk: mintha például a dán Jacobsen majd száz éve írott Niels Lyhnéjét olvasnók... Az ősök szellemi és fizikai karakterét szemlézzük oldalakon át, feltárul a degenerálódás folyamata, túlteng a környezetrajz, s — noha az iróniának is eszköze ez — csüggesz- tően aprólékos (a bibliai nemzetségtáblákra is emlékeztető) leírásokat kapunk családi kapcsolatokról, a famíliák ágairól-bogairól. Nem kétséges: Szabó Magda a környezettel és az időponttal determinálja hőseit, ám a „fajtának”, az átöröklésnek is juttat némi szerepet. Mi egyébért emlegetne „géneket” (411.) „biológiai képletet” (268., 312.,)? Mindez a naturalizmus vonzásában marasztja művét, s jócskán fékezi a lendületet, amellyel a jelképesség szférájába törekednék. Móricz Zsigmond Kaffka-kr.i- tikájának a visszája illik a Régimódi történet nem egy részletére: ez nem maga az élet, hanem csak fotográfia, s bízvást gondolhatunk e pontokon az Arany emlegette „Gvadányi-realizmusra” is. Tagadhatatlan: Thomas Mann is a naturalizmus felől érkezett A Buddenbrook házhoz, Kaffka, Török és Babits is személyes és családi emlékeket stilizált regénnyé. Ámde valamennyien a fikció javára döntöttek a dokumentum ellenében, regényüket leszakították az inkább személyes érdekű családtörténet köldökzsinórjáról. A csak 286
