Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Varga Csaba: Ülve álmodozók
A völgyből motorkerékpár-berregést hoz a szél. Kivételesen kedves vagyok, nem keresem a suta szavakat, hogy elrejtsem a magányom. Képes vagyok a kedvességre, nem kell hazudnom. Sétálunk, alig beszélek, sokat hallgatok. Talán ettől vagyok boldog, de ezt sem mondom el. Belső zsibongást érzek. Szerda. Fekszem a sötét szobában. Erősítem magám. Vasárnap. Bírófi vagyok. Szerda. Hivat a csúcstitkár. Kézfogás, bizalom. Az ablakban kaktuszok. Nincs semmi baj, nem követtem el hibát. Megbecsülés ér. Mosolygó tekintet. Kimondja, hogy én is higgyem, hogy ő is higgye, hogy mások is higgyék: közösségi ember vagyok. Meglepetten búcsúzom, kitámoly- gok az ajtón. Alig találom a kilincset. A műhely közepén gyökeret ver a lábam. Megvakarom a fejem. Csütörtök. Eső utáni reggel. Elhatározom, hogy gondolkodni fogok. Ennek örömére gyorsan kiugróm az ágyból. Délután. Egyedül jövök ki a gyár kapuján. Rám néznek, nem motoznak meg. Tisztességes ábrázatom lehet. Egyedül akarok maradni, megint leülök a hídlépcsőre. Miért ne lennék közösségi ember? Szerettem iskolába járni, jó tanuló voltam. Lelkes embernek tartottak. Ennyi lenne az egész? Válasz helyett köveket hajigálok a vízbe. Péntek. Ismétlés. Fogad a csúcstitkár. Látja zavaromat, Colával kínál. Mondja, mondja ... Bíznak bennem, tartanak valamire, sokat remélnek tőlem. Közben arra gondolok, hogy én alig bízom magamban. Nem nagyon tudom, hogy mire taksáljam magam. Szombat. Apámmal meggyet szüretelünk. Szerencsére nem jut idő a lelki vívódásokra. Vasárnap. Este a kocsmából hamarabb lelépek. Az utcánkban nem égnek a lámpák. A holdkifli belecsúszott egy felhőszatyorba. A kertkapuban megállók. Ki vagyok? Este lefekvés után, az ágyban emlékezem, örülök, hogy szép hasonlatot találtam a holdra. Lehet, hogy zseniális vagyok? Kedd. Nem érzem jól magam. Bizonytalan vagyok, őgyelgek a műhelyben. Figyelek. Annyit sejtek, hogy ritkán gondolkoztam még magamról. Megszülettem, nyelvet nyújtottam, féltem a sárkányoktól. Padba ültettek, felelni hívtak, tanácsoltak. Éreztem, nincs jól így, de ez az érzés kitöltötte a bennem levő űrt. Éreztem, nem én vagyok, de senki nem mondta, hogy én legyek. Apám csak annyit ajánlott, hogy ezt a szakmát válasszam. Most apám megfontolt ajánlata vagyok. Szerda. Figyelnek-e? Félelem költözött belém, önkéntelenül is bizonyítani akarok. Most már tartok tőle, hogy rosszul ítélnek meg. Nem szidom annyit a műhelyfőnököt. Nem káromkodom annyit. Olyan akarok lenni, amilyennek képzelnek. Mások vágyához idomulok. A csúcstitkár bizalma vagyok. Csütörtök. Szúrófi szájaszéle lelóg. Arca elé könyökölök. Szemem közé bámul. Nem kapom el a tekintetem. ' Péntek. Csend. Esteledik. Otthon ülök a fotelban. Lábam felteszem az asztalra. Nem sajnálom a csipkét. Kicsit illatos a zoknim. Előveszek egy új könyvet, majd gyorsan félre dobom. Nem vagyok kíváncsi Dosztojevszkij novelláira. Semmi kedvem átgondolni a sorsom. 224
