Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Szerdahelyi Pál: "…ámul széles ország, büszke lehet Csönge"
Hajas Ilona most kis szünetet tart, majd így folytatja: Cina már gyermekkorában mestere volt az improvizációnak. Szánté futószalagon gyártotta a rögtönzéseket. Télen a falu mögötti tematődombon szoktunk szánkázni. Cina is szívesen velünk tartott. Egy szép, verőfényas téli napon éppen a hajamat vágattam le, s utána mentem ródilizni, de szerencsétlenségemre felborultam, s más baj ugyan nem történt, csak a ródlim törött össze darabokra. Bizony hangosan elkezdtem sírni a ródlim romjainál, Cina meg elkezdett nevetni, és máris hangosan-vidáman szavalta azon nyomban rögtönzött kis versét, mely az elmúlt másodpercek eseményeit örökítette meg: ÓDA HAJAS ILONKA RÓDLUÁHOZ Ó ródli, ródli, Isten s ég veled, lebeg feletted az emlékezet! Immár nem vagy egész, csak csonka, mert rajtad ült Hajas Ilonka; lejött ugyan ma egy lapát haja, mégis megtörtént a ródli baja ... Itt Cina hirtelen abbahagyta az ódát, mert én már elnevettem magam. Hát ezzel a spontán improvizálással meg tudott vigasztalni Cina, és már nem is fájt, hogy az imént darabokra törött a szép ródlim... Én meg mindjárt lejegyeztem magamnak ezt a hozzám, illetve a ródlimhoz írt versét, hogy el ne felejtsem, és látja, úgy „megtanultam”, hogy most is fejből, emlékezetből idéztem, pedig már ugyancsak régen volt, hogy mi Cinával ródliztunk a temetődombon, Csöngén... Még. jónéhány verset írt nekem, illetve rólam, de ezek sajnos, 45-ben elvesztek. Gyermekkorában egyszer olyan szép karácsonyfát kapott, amelyik tele volt tűzdelve apró kis zászlócskákkal. Minden nemzet zászlója ott „lengedezett” a karácsonyfán. Ezt az unokatestvére, Szegffy Szabolcs mesélte el nekünk lelkendezve: „ilyet még soha nem láttatok...” Édesanyja finomlelkű asszony volt. halk, csendes szavú és rendkívül művelt. Édesapja, az egykori huszártiszt viszont már nem tudta úgy megérteni fia egyéniségét és költői tehetségét. A szobalányoktól szivárgott ki a hír a faluba, hogy a fiatal úr egész éjszaka fent van, cigarettázik, de annyit, hogy reggelre tele van a. hamutartó, és egész éjjel írja a verseket. Apja ezt nem jó szemmel nézte, mert azt akarta, hogy fia inkább a gazdasággal törődjék. Ezzel szemben édesanyja pártolta és segítette, biztatta fiát, hogy inkább csak verseket írjon.” Mikor megjött távolkeleti, majd pedig norvégiai utazásaiból, eljött hozzánk, és sokat, nagyon sokat mesélt. Mii meg szívesen hallgattuk és nagyon élveztük, mert olyan színesen mesélte el az úti élményeit. Egyik éven, augusztus 18-án, Ilona névnapon, virágcsokrot hozatott a kis Bár- dossy Lacikával, és Cina nyújtotta át nekem, a következő kis rögtönzött versikével: Hogy felköszönthessünk, drága Ilonk’, ma örömünkben szinte sironk ... Bárdossy Kálmánéknál szokott összejönni a húszas-harmincas években a csöngői fiatal értelmiség, náluk szoktak beszélgetni, tekézmi, szórakozni, ök pont a falu közepén laktak, náluk működött a község egyetlen, már említett telepes rádiója. Többször ellátogatott Csöngére Tatiay Sándor író is, az akkori bakonytamási evangélikus lelkész fia, meg Jékeiy Zoltán költő, Berda József költő is. Nyáron együtt jártunk ki a közeli Bábára fürdeni. Ez mindig élmény számba ment, mert vittünk ki magunkkal gramofont is táncoltunk. Gyakran átjártunk a szomszéd községbe, Kenyéribe is. Ott, a Cziráky gróf erdejében levő tisztáson állt a „Margit-ház” nevű erdészlak, itt szoktunk minden évben majálist vagy juniálist tartani. Kerékpárral vagy néha kocsin mentünk ki ide, és Cina édesanyja, Mioi néni is velünk szokott jönni, ő mindig szeretett a fiatalokkal tartani. 204
