Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Gorkij az ifjúsági irodalom teoretikusa

költészet nagyszerű emlékei között nincs monumentálisabb, mint a Seherezáde meséi. Ezek csodálatos tökéletességgel fejezik ki a dolgozó nép törekvését, hogy »édes képzelgések igézetének«, a szavak szabad játékának adja át magát. Kifejezik a keleti népek — arabok, perzsák, hinduk — ezerszínű képzeletének buja erejét.” Gorkij arról is vall nem egy helyen, hogy szellemi fejlődésében erős pozitív hatása volt a nagyanyjától és a falusiaktól hallott meséknek.

Íróknak is nagyon hasznos a népmesék ismerete, hirdeti Gorkij: „A kezdő írók egy része szolgai alázattal igazodik a valósághoz, versben és prózában lefotografálja, mégpedig igen szárazon, vérszegény, hűvös szavakkal, holott a mi korunknak pátosz kell vagy az irónia lángja.” Azt hiszem, a mai esztétikai vitáik egyik sarkalatos kérdésre utal ez a fotografálást elvető felfogás. Természetesen nem a mesét lépteti a realista irodalom helyébe, hanem az alkotó fantáziát igényli (mutatis mutandis még a realista mű is fikcióban ábrázol), ami nélkül elképzelhetetlen a jelenségmotívumok szelektálása, sűrítése, lényegivé általánosítása, az egyéni fényű költői stílus.

Irodalmat a gyermekeknek! című cikkében (Izvesztyija, 1933) feltárta a gyermek- irodalom akkori főbb hiányosságait. Egyik legnagyszerűbb gondolata az ismeretterjesztő gyermekirodalom sürgetése. „Parancsoló szükséglet írja elő, hogy új, szocialista, népszerű-tudományos és ragyogóan művészi gyermekkönyveket írjunk.” Látja a műfaj sajátos nehézségeit: szakműveltség és írnitudás egysége a föltétel, mégpedig igen magas fokon. „Tehetséges írók kellenek, akik egyszerűen, eredetien és tartalmasán tudnak írni.” Megfelelő politikai és irodalmi felkészültségű szerkesztőkre is szükség van, hangsúlyozza Gorkij.

Milyen szemlélet érvényesüljön ezekben a művekben? „A tudomány és technika ne kész felfedezések és találmányok tárháza legyen a gyermek szemében, hanem küzdőtér, amelyen az élő, húsból-vérből való ember birkózik az anyag és a hagyomány ellenállásával. Ilyen könyvet csak kiváló tudományos munkás írhat. Szürke egyéniség, kompilátor, aki csak közvetít, és bármely kiadó rendelésére kész bármilyen témáról cikket, tanulmányt vagy egész kötetet írni, nem képes ilyen könyv megírására. A szovjet élet, amely kiűzte az ügynököket a kereskedelemből, ne tűrje meg őket az iroda-' lomban se.” Akadémikusokra bízná az ismeretterjesztő gyermekirodaimat, hogy a konpilátorokat szakmai és irodalmi mesteremebereket kiűzze az ismeretterjesztő gyermekirodalomból. Ez nyilvánvalóan ideális mérce. Ma több a nem föltétlenül akadémikus jó szakember és írástudó, az ismeretterjesztő specialista. A gorkdji intelem azonban lényegét iletően időtállóan érvényes.

Az életkori sajátosságok elvéről is itt ír. Ez a külön gyermek- és ifjúsági irodalom létjogosultságát érintő kérdés. Elméletileg napjainkban sem lezárt ügy, jóllehet ténykérdés: van külön ifjúsági irodalom. A következő megállapítás ma is perdöntő ebben a „lenni vagy nem lenni” vitában. A fő kérdés a színvonal értelmezése. Leereszkedni a gyermekhez? Fölemelni az ifjú olvasót? A gyermeki (vagy ifjúsági) olvasótábor jogainak elismerése Gorkij számára egy pillanatig sem jelenti az esztétika jogainak megnyirbálását „életkori alkalmazkodás” címén. A gyermek olvasási jogából logikusan következteti a befogadhatóság jogát: „Nem az irodalmi színvonal leszállítása, hanem az igazi mesterségbeli tudás teszi egyszerűvé és világossá a stílust. A gyermek- irodalom területére lépő szerzőnek számba kell vennie az olvasó életkorával járó sajátságokat, mert ha ezt nem teszi, akkor a könyvnek nincs címzettje (nem tudni, kinek szól), és sem a gyermek, sem a felnőtt nem veszi hasznát.” Gorkij itt sarkítva fogalmazza meg az életkori vonásokat az ifjúsági műben. Arra nem utal (amit ma vall a legigényesebb esztétikai fölfogás ebben a kérdésben), hogy a tejjesértékű gyermek- irodalom egyúttal teljesértékű bármely korosztály számára is, tehát egyúttal korosztályok fölötti. Minthogy azonban ragaszkodik az „igazi mesterségbeli tudáshoz”, a legjobb színvonalhoz, ebben implicite benne van az ilyen gyermekárodalmi mű élvezhe- tősége bárki számára, ö ugyan csak a gyermekről beszél a mű „címzettjeként”, de .ez nem jelentheti a gyermek elvi kizárását a nem neki írt műből, a felnőttinek tekintett irodalomból. És nem jelentheti a felnőtti, klasszikus irodalmi anyag örök átáramlá- sának tagadását a gyermekolvasói szférába. Ezekkel a kiegészítésekkel válik Gorkij szava ma is meggyőzővé.

191