Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Gorkij az ifjúsági irodalom teoretikusa
megformálás, az életmetszetet novellává tevő, azzá előléptető írói műhelymunka. S így az eseménysor hiába sorsdöntő, mégis megmarad csak egyéni tragédiának, méghozzá cikcakkokkal, motiválatlan, éppen ezért hihetetlennek tűnő csattanóval. Az egyediből itt sem sikerült különöset formálnia Báróiknak, éppen az általánosíthatóság elé vont akadályok miatt. A kötet címadó ciklusa többnyire személyes — gyermek- és ifjúkori élményt megörökítő írásainak többsége jobban sikerült. Talán azért is, mert itt Baráih nem akart mindenáron érdekeset, szélsőségeset mesélni, inkább arra törekedett — mint előbb-utóbb minden író —, hogy saját előtörténetét, múló emlékeit újra valóságközeibe hozza, megteremtve a személyes hitelesség és a társadalmi érvényesség egységét. Ebben a ciklusban körvonalazódnak a lehetséges nagy* novellák Baráth-féle modelljének körvonalai is. A megörökítésre érdemes történet, az ismét sok olvasási örömöt okozó láttató, megidéző erejű stílus, s ami véleményünk szerint Baráth Lajosnál leginkább szükséges: az írói szervező erő, az egy pont köré, egy hős köré felépített anyag feletti szilárd alkotói uralom. A B. Kiss Imre sorsa már majdnem nagy novella. Erős írás, kiemelkedik a ciklus többi írása közül. Ami még zavaró, és törést is okoz benne (egészen pontosan: már az igazi novellán kívül), hogy hőse utóéletének felvillantásával megtöri az egyidejűség varázsát, ha úgy tetszik, törvényét. (Hasonló a hiba A csúnya Kankula című, egyébként drámai, feszes novellában is). A kötet kiemelkedően legjobb írása nem ebből a ciklusból való — A megöregedés órája. Ez a novella azért' ritkítja párját ebben a gyűjteményben, mert itt a legnehezebb írói feladatra vállalkozott Baráth Lajos: a hibátlan lélekrajzra. S kritikusi szigor magyarázata éppen az, hogy ezt a legnehezebbet — s nemcsak a kötetbeli írásokhoz képest — igen magas színvonalon oldotta meg. A kísérlet nyomaival találkozunk a Két magányos férfi című elbeszélésben is (az írói szemlélet szempontjából egyre megy, hogy előbb vagy később írta-e), ahol is korszerű életformát érintő morális kérdést old fel Baráth választott életanyagában, s ezt pontos lélekrajzzal hitelesíti. A megöregedés órájában már együtt van minden, ami a nagy novella ismérve. Mintha a halál elébe indulna a falusi asszonyka, oly titokzatos, fojtott atmoszférájú az expozíció nélküli történet. A másik szereplő az erőltetetten kedélyeskedő, „szégyenletes” baját takargatni igyekvő férj. S előttük az idegen nagyváros és az esetleg fertőzött életük bizonytalansága. Aztán az orvosnő vakítóan egyértelmű felvilágosítása ... Baráth nagyon gondosan ügyel az arányokra, végig megtartja a novellaírás törvényeit. A férj ballépését most finom asszociációval kapcsolja bele a mesébe; egy „érdekes” novellájában bizonyára ezt tette volna meg főszálnak). A megöregedés órája valódi dráma. A kijózanodásé, de a megtartó emberi kapcsolaté is. A néma szerelemé. Valódi nagy katarzis ez, átélhető fájdalommal, és átélhető emberi szépséggel. Egyszerre ősi és mai: egyetemes érvényű műalkotás. MONOSTORI IMRE Gorkij az ifjúsági irodalom teoretikusa Egyetemes nagyságát bizonyítja, hogy az irodalom minden műnemében halhatatlant alkotott. Teljességének egyik mutatója, hogy jutott ereje az elhanyagolt ifjúsági irodalomra is. Megkülönböztetett figyelmet szentelt művelésének, szervezésének, elméleti megalapozásának. Látta az ifjúsági irodalom mással pótolhatatlan esztétikaipedagógiai jelentőségét. Az orosz irodalomban nagy hagyományai voltak a gyermek- irodalomnak, különösen a művészi mesének versben és prózában (Zsukovszkij, Puskin, Krilov, Usinszkij, Tolsztoj). Ennek a legjobb hagyománynak folytatója Gorkij mint a szocialista gyermekirodalom teoretikusa, esztétikai gondolkodója, fáradhatatlan szervezője és aktív művelője. Közel negyedszázados gyűjteményre kell hivatkoznunk, emlékeztetve a gorkiji érvényességekre. Nem tekintély-erővel, hanem tudományos és művészi igazságaival, 189
