Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - SZEMLE - Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor: Psyché
elbeszélésgyűjtemény. De a Psyché mégis több annál, szorosabban szerkesztett, szervesebben komponált könyv. Ha akarjuk, fölfoghatjuk verses regénynek is, olyannak, amit a Délibábok hőse óta már alig írtak. És a kötet versei a prózai írásokkal és jegyzetekkel kiegészítve csakugyan összefüggő történet lapjait rakják egymás mellé. A történet Lónyay Erzsébetről szól, aki 1795-ben született, apja gazdag partium- béli birtokos nemes volt, anyja viszont egy cigány király leszármazottja, akit egy Mailáth gróf fogadott örökbe. Lónyay Erzsébet, harmadik keresztnevén „Psyché”, mesés ellentétekbe született és hatalmas végletek között nőtt fel. Hol a miskolci cigánysoron élt, hol a magas arisztokrácia palotáiban lakott; hol egészen korán felébredő, érzéki vágyaitól hajtott kalandokban engedelmeskedett a természet parancsainak, hol a regensburgi apácák leánynevelő intézetének aszkétikus szigorúsága szabályozta életét. Aztán megismerkedett Maximilian Zedlitz báróval, egy sziléziai birtokossal, aki kalandos együttlétek és szakítások után végül elvette feleségül. Ez 1816- ban történt, és Psyché akkor már nyolc éve írt verseket. Mozgalmas sorsa a kor nagy művészeivel hozta kapcsolatba. Egy németországi utazás közben megismerkedett Goethével, találkozott Hölderlinnel, a Brunswick-család jóvoltából Beethovennel kötött ismeretséget, itthon pedig Kazinczyt bájolta el furcsa, koraérett versei révén. Az 1820-as évek közepétől kezdve aztán egyre nagyobb érdeklődéssel fordult a kibontakozó reformmozgalom felé, tárcájába is bőven nyúlva az ügy érdekében. Lírájába azonban nem került bele a hazafias buzgalom, hanem a lélek rejtett tájain járt tovább és a hétköznapok eseményei között maradt. Közben öregedő férjében fölébredt a féltékenység ördöge s már a jótékonysági akciókban is férfiúi megcsalatásának eseményeit gyanította egyre növekvő mániával. Lónyay Erzsébet 1831 tavaszán váratlanul meghalt, s hogy a halálát okozó kocsibaleset véletlen műve volt-e vagy a dühöngő férjé, azt ma már nem lehet kideríteni. Idáig tart a kötetből kiolvasható életregény vázlata. A színes epizódok kiváló mulatságot szereznek az olvasónak — a könyv második rétege azonban nagyot fordít a történeten. Psyché nem halt meg 1831-ben, mert meg sem született, soha nem volt, s a történelmi nevek meg az agyafúrtan megszerkesztett hitelesítő mozzanatok ellenére merő -kitaláció az egész mese, s Weöres Sándor gúnyosan szamárfület mutatva történelmi hiszékenységünknek, páratlan nyelvi persziflázsban állítja elénk a XIX. század elejét. Oly tökéletesen veszi magára a kor nyelvi kifejezésmódját, hogy stíluskritikai elemzéssel nem is lehetne igazolni, hogy Psyché versei nem korabeliek. A nyelvi bűvészmutatványok, mondhatni, világszámaival találkozunk itt. Psyché kislányból érett asszony lesz, aztán öregedni kezd s a versek természetrajza pontosan követi az életrajzi változást. A nyelvi travesztia néha többszörös fordulatot vesz. Psyché például elküldi verseit Toldy Ferencnek, a kor nagy kritikusának, s Toldv kritikai glosszákban válaszol, az egyikben példaként pársoros verset rögtönöz Czu- czor Gergely modorában — ebben a pár sorban azonban nem egyszerűen az történik, hogy Weöres amolyan „így írtok ti”-formán ír egy Czuczor-féle verset, hanem úgy utánozza Czuczor Gergely modorát, ahogy Toldy Ferenc utánozta volna a maga korában. A könyvnek ez az elsőnél semmivel sem kevésbé szórakoztató és mulatságos rétege a nyelvi imitáció csodája. A parodisták mindig nagy sikert aratnak akár színészeket, énekeseket vagy politikusokat szólaltatnak meg. Csakhogy utánozni csupán olyasvalamit lehet, ami létezik vagy létezett. Márpedig Psyché soha nem élt s nemcsak ő, hanem az a versvilág sem született meg, ami a kor nyelvének megtévesztően pontos utánzásában e könyv lapjain föltárul előttünk. S itt vesz a kötet egy harmadik fordulatot. Most már nem mozgalmas életregény, nem is egy XIX. század eleji életregény imitációja, hanem egy életmód és életlehetőség virtuális megteremtése. Mo- dell-felállítás. Nem imitáció, hanem kreáció. Megálmodása annak, hogy milyen lett volna egy késő rokokó, késő biedermeier irodalom egy szabad és független Magyar- országon, ahol a poétákra nem a társadalom és a nemzet súlyos gondjainak közösséget megmozgató megfogalmazása hárul, hanem csak a szerelem, az öröm és a bánat mindennapi megnyilatkozásait kell versbe venniük. Annak megálmodása, hogy milyen lett volna egy európai színvonalú magyar irodalom, amely megengedheti magának a 179
