Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Tüskés Tibor: A portán (Részlet egy hosszabb szociográfiai munkából)
törzsgárda jelvényre kaptam ötszáz forintot. Negyedévenkint is osztanak egy kis pénzt. Mindig kapok a többiekkel együtt. Ez nemcsak egyszerű szolgálat. Ez huszonnégy órás őrszolgálat. Nem baikterkodás. Felelős, bizalmi állás. Látom, T.né kitakarította a szobát, de a kézimunka könyvét az asztalon hagyta. Hogy milyen emberek vannak a világon! Ilyeneket szokott mondani: „Most belejöttem a subázásba..Köt, horgol, faliszőnyegeket csinál. Hazaviszi az üres tejeszacskót, fölvágja szeletekre, és lábtörlőt készít belőle. A lábtörlőt meg elosztogatja, eladja. „Mit lehet azt mosni!” Kihoz egy hétre való újságot, könyveket, és egész éjjel olvas. „Én nem szoktam meg, hogy kikönyököljek az ablakon.” Mintha én kikönyökölnék! „Elolvastam az Egri csillagokat" — mondja. Én meg azt mondom, hogy abban bizony parasztember maradtam, hogy nem szeretek olvasni. Minek az a sok betű! Nézelődni kell, szemlélődni, figyelni. Kinézek az ablakon. A zöldre festett, rácsos vaskapu mindkét szárnya tárva. A lakat visszazárva lóg a kapun. Nincs nagy mozgás. Azok jönnek, akik hét órakor kezdenek a kokillában. Egy férfi érkezik kerékpárral. Hétórás. Egy szemüveges fiatalember jön, kezében táskarádió, ez is odavaló, kokillás. Kirakom az órát a zsebemből. Hét óra lesz tíz perc múlva. Kiállók a bódé ajtajába. Az ajtó mellé egy új söprű van támasztva. Kaptunk egy új söprűt. Ez is valami. Valamelyik váltótárs vételezte. Visszaülök az asztál mellé. Keletről besüt a nap az ablakon. A felső üvegszemekre még évekkel ezelőtt valaki sárga műanyag ellenzőt szögeit. A légyszaros ellenző megszűri a fényt. A falon, egy szögön lóg a légycsapó. Rásiklik a tekintetem, látom, a helyén van. Számbaveszem a szoba tárgyait. Egy deszkafal félig kettéosztja a bódét. Ha nagy- zolnék, azt mondanám, az innenső rész az iroda, a túlsó a pihenő. Itt van az íróasztal, a szék, a hűtőszekrény, ott található a fogas, az olajkályha, a vén fotel és a dívány. Az ablakkeret mellett, egy deszkába vert szögön kulcsok lógnak. A hátsó kapué, a kokilláé, az irodáé, a fürdőé, a nagykapu lakatjáé. Minden rendbe^. Fölnézek a mennyezetre. A villanyvezeték a falon kívül fut. A fejem fölött színes papírból készített lánc lóg. Még sosem vettem észre. Mikor került oda? Valamelyik Szilveszterkor? Ügy érzem, valami hiányzik az asztalról. Félretolom az összehajtogatott újságot. Megvan. A hamutartó. Rá kellene gyújtani. De húzom az időt. Hosszú még a nap. A naplót keresem. Sorra húzogatom az íróasztal fiókjait. Fésű. Meggyűrődött képeslap, kilenc téglalap alakú képből áll, középen rá van írva: SUOMI. Zöld szigetek, kék vizek, napfényes házak. Vajon merre lehet ez az ország? A lapot nem küldték el soha, a hátoldalán lila párnafesték-nyomok. Hogy kerülhetett ide? Életlen zsilettpenge. Elemlámpa, épphogy pislákol. (Ezt is kiégette valaki...) Törött tükör. Műanyag gemkapocs. Függönyrojt. (Aha, a T.-né!) Kávéfőző meggörbült szűrője. Gyertya. Csontnyelű bicska. (Ez az enyém, de mindenki használja.) Egy nylonzacskóban negyedkiló só. Rossz lakat. Végre meglátom a naplót, ott fekszik a szemem előtt az asztalon, kinyitva. A borítóján nyomtatott szöveg: Átírótömb. Valaki áthúzta, és föléje írta: Portás napló. B. kolléga kezdte el vezetni. Komolyan csinálta. Az első bejegyzése ez volt: „1977. V. hó 1-én 06h-kor a portásszolgálatot átvettem. B. — Az üzem területén portyáz- tam: 21.10, 00.25, 2h55. B. — A portán levő olajkályha nem jó. Az adagoló szabályozó rosszul zár, az olaj állandóan szivárog be a tűztérbe. Begyújtása robbanás veszéllyel járhat. B. — 1977. V. hó 2-án 06h-kor a portásszolgálatot átadtam. B. J.” Azóta ő is lejjebb adta. Ma már elég, ha azt írjuk: átadtam, átvettem, és kész. Vagy még azt se. Van egy kutyánk, a Rexi. Nagyon jó kutya, vörös szőrű, kicsit bolhás, tavasszal lesz két esztendős. Könnyű láncra van kötve, ha idegen jön, azonnal csahint. Nem harapós természetű, de nappal nem szabad elengedni, az idegeneket megtámadja, a motorosokat leszedi az ülésről. Persze meg van gondozva, húst, tejet kap, a vállalat táplálja, havonta négyszáz forintba kerül, kenyérhulladék meg annyi jut, hogy csoda, csak össze kell szedni. A takarítónő, látom, már hozott. Rexi ott sütkérezik elnyúlva az ól napsütötte oldalánál. A kerítés mellett szélütött, nyomorék barackfa. A magot 133
