Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Hogyor József: Nehéz út (részlet)
Még, hogy ott közszemelőtt... Meghalnék szégyenemben! Aztán még haragszik? — duzzogott csendesen. — Nem haragszom! — nyomtam arcomat a hajához. — Mit kínlódik mindig avval a rohadt téeszcsével? — Mert az az én életem. — Csak nem kominista!? — meredt rám olyan riadtan, hogy még a lépést is eltévesztette. — És ha az lennék? — Nahát, így becsapni a világot! Én meg azt hittem, hogy maga becsületes ember! — húzódott el sértődötten. — Hát olyan nagy baj lenne az? — A kutyának, ugye, muszáj a gazda felől csaholni, hiszen tőle kapja a kenyeret, de most már úgy nézem, hogy magának tetszik is ez a világ! — Jobban, amelyik ezután jön! — Akkor jól van, — derült fel az arca. — Ez a rendes dolog, nem ám a mások földjét elvenni és más vagyonában viribülni! — Kid neked ez a Tikász Józsi? — A nagyanyám testvére férjének a ... — Miért zárták be? — Sok bűne volt. Rozsot darált, aztán feketén ölt meg egy disznót, nem kért rá engedélyt, és a zsírt se szolgáltatta be utána. Meg aztán nem teljesítette a tejbeszolgáltatást — sorolta Kati. — És régebben mivel foglalkozott? — Deszkát metszett, bicikliket javított, darált. Dologtalankodott egész életében. Most meg minket bolondít, hogy édesanyám lépjen be a téeszcsébe, én meg menjek iskolára... Az apja molnárkocsis és mindenes, ő pedig molnárlegény volt a faluvégi kis vízimalomban. Később bérelték a malmot, végül megvették a területtel együtt. Tikász mindenáron ki akart törni a nehéz, mindennapi robotból, az. élet napfényesebb oldalát kereste. Felsőbb iskolát nem végzett, szakképzettséget nem szerzett, a tényleges katonaidő letöltése után bezupált. A háború vége felé szolgálatvezető őrmesterként indították nyugat felé, de ő magának mentette meg a szállítmány egy részét. A cserevilágban élelmiszerrel feketézett. Eleven eszű ezermester: összehozott egy motoros gattert, a csöpp malomból darálót csinált. A negyvenes évek végén szeszfőzdét is vett, de már nem főzhetett, mert bevonták az iparengedélyét és kuláknak minősítették. Azt mondták rá, hogy kizsákmányoló, deklasszált elem. Persze az volt a legnagyobb baj, hogy nem akart a mezőn dolgozni, nem paraszt ő, hogy trágyát teregessen! A nép pedig csak a paraszti dolgot tartja munkának, szerintük az iparosok csak lógnak! — Igaz, hogy belépett? — kérdezte ijedten Kati. — Be — mondtam. Tikász Józsi, mintha csak tudta volna, hogy róla beszélgetünk, odajött hozzánk, abbahagyatta velünk a táncot. — Erigyj, keres a keresztanyád, valamit akar tőled —• mondta a leánynak, engem meg karon ragadott és elcipelt az ólak felé, kívül a viharlámpa világosságán. — Hallgass ide, gazdász úr, most vagy akarsz valamit, vagy nem akarsz, döntsd el. — Én sok mindent akarok... — Tagokat! — vágta el a mondatot. — Persze, hogy akarok — mondtam. — Hát akkor készülj föl... — Mit akarsz tenni? — Terád az nem tartozik. — De igen is tartozik! — váltott erélyesre a hangom. — Te börtönben voltál, föltételesen szabadultál... 129
