Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Hogyor József: Nehéz út (részlet)
Derekasan ettünk a sistergő zsírban feltálalt ropogós-pirosra sült pecsenyéből is, nem kérettük magunkat. Vacsora közben Takács bácsi gyakran odajött hozzám meg az espereshez, nem szűnt meg kínálhatni bennünket. Száraz-ráncos vékony arca elkínzott-szomorú volt, aszalódott nyakán elállt fehér inge. — Üljön le egy kicsit, hozok széket! — hívtam, mert az volt az érzésem: valami nagyon kikívánkozik belőle. — Köszönöm, de'én azt nem tehetem meg, nekem mindenhol jelen kell lennem! — hárította el a meghívást és otthagyott bennünket. Tikász Józsi állt meg az ajtónyílásban, valakit keresett a tekintete; amikor meglátott, széles mosoly futott szét a száján. Alig' észrevehetően megbiccentette a fejét s intett, hogy menjek ki. — Halljunk szót atyafiak, halljunk! — harsogta megint az első vőfény, s a hangzavart kihasználva otthagytam az asztalt. Tiszteit vendégsereg, figyelem, figyelem! Mert szám fontos beszédre emelem! Mikor hírét vettem a lakodalomnak, Tudtam, hogy kakas kell a menyasszonynak. Pajtáskertbe mentem, mint ilyenkor való, Hogy kakast kerítsek, ki fogára való. Nem jó ám a félős, ami csak elbújik, Eleven kakas kell, aki sarkanytúzik. Szaladgált a kakas a jérce nyomában, Én meg kaptam magam, s szaladtam utána. Én lettem a győztes, nem bírta a lába, Ezért zöldséglevél került a nyakára. Erős, tüzes kakas, nincsen ennek mása, Ezért a menyasszony jól vigyázzon rája! Bújja a kakasát, a széltől is védje, mert az árva kakas könnyebben eltéved. A legény utolsó szavai belevesztek a kitörő zsivajgásba. Amikor végzett, meghajtotta magát, és a feldíszített, egyben elkészített baromfipárt a menyasszony elé vitte. A többi vőfény kísérte, és amint az asztalra tette, azonnal el akarták lopni. A koszorúslányok már készenlétben álltak, s villáikkal megvédték. A vőfények később is igyekeztek elemelni a kakast és a jércét... Ha sokáig sikerült megvédeni a menyasszonyi kakast, az új asszony is megtartja a férjét; végül azonban mindenképpen el kellett lopni, és a kapuban várakozó tátogatóknak adni, mert ez volt a szokás. * — Jó estét! — köszönt Tikász Józsi. Megfogta a karomat és maga után húzott, egészen az istálló ajtóig. — Egész biztos vagy abban, hogy meglesz az a pénz? — kérdezte és titokzatosan hunyorított rám. — Mert én kinéztem a hiányzó három tagot. — Kik lennének? — Ne menj sehová, légy kéznél, ha majd szükség lesz rá. — Mit akarsz tenni? — Ne kíváncsiskodj fölöslegesen, hátha nem öregszel meg — és belépett az istállóba. — Egy tehén, nem tehén, annyi, mintha nem is volna ... 125
