Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Föld II.
napos korára ekkorára fölhizlaltam. Szeretem az állatot. Kérdezted, igaz-e, hogy ótom a disznókat. Ctom. A disznókat is, a csikókat is. Mert én együtt érzek azzal a malaccal attól kezdve, hogy az anyakocában megfogamzott. Nálunk, ami kibújt az anyjából, az mind meg is maradt. Életképes jószágot tudtam előállítani. Ehhöz megint rutinosság köll, mert nagyon jól kell tudni, melyik stádiumban milyen gyógyszerrel vagy vitaminnal kell ótani a jószágot. Olyan kuruzslásként megy ez, de csak a saját jószágomnál. Ha mindenki annyit termelt volna, mint én a hasonlók közül, nem 60 forintos húsról beszélgetnénk. Erről a kis földről. — Mennyi az a kis föld? — Hát már az utóbbi évektől csak 10—12 hold, de ezekben van feles is. Ragaszkodtak hozzám a csolovek öregasszonyok. De miért? Mert tudták, hogy nem csapom be őket egy cső kukoricával sem. Aztán lassan vége lett a búzakukorica időszaknak. A bokorbabbal kezdődött. Aztán a Mariska-barackkal. Szerződni lehet a babra, mondta az az ember. Szerződni lehet rá? Nézze, háromszáz szögölön termeltük, hozott 10 ezer forintot. — Atyaúristen! — mondom. Nekem 10 ezer forintért eddig nagyon meg kellett dolgoznom. — Megkerestem a Magtisztítót, mondom mit hallottam. — Nem egyéni embernek való, válaszolták. Csak nagyüzemileg megy jól. — Hát mit csináljak? írtak a központnak, kapok rá 3—4 hét múlva egy levelet, hogy megint fáradjak be a Magtisztítóba. — Na jól van elvtárs, mennyit akar termelni. — Egy kataszteri holdat. — Egy kataszterit? — Annyit. Oszt megtermeli? — Meg én. — Hát akkor sok sikert kívánunk a bokorbabhoz. Nem is tudjuk, szerződésileg hogy állunk, de majd megcsináljuk valahogy. — Bementem a vetőmagért, hát elég hitvány babot hoztam ki, megmondom őszintén. Akkor láttam először ezt az aprószemű amerikai babot. Na most, hogy vessem el. Kapával nagyon fáradságos lenne. Volt nekem akkor egy lovam. Odaadtam a szénhordó Soós Mariskának. Tartsa, és amikor nekem kell, adja majd ide. Mondom, újítunk, testvér. Géppel. Azt mondja Pólyák Anti, ez úgy nem lesz jó. A végén meg, hogy nem rakhatná ő is ugyanígy el. Hát így kezdődött a bokorbabbal. Nem kataszteri holdat, csak 490 négyszögölet vetettem el. 11 mázsát termeltem, kilójáért 20 forintot adtak, 22 ezer 560 forintot kaptam érte. Te jó isten! — Ekkor jöttem rá, hogy a földbe kincs van elásva. Mert olyan földben termeltem, amit már 2 éve nem használtam. Behívattak az adósok. Nézze, Vári elvtárs. Ez a föld a maga nevére van telekkönyvezve. Adózni kell tőle akkor is, ha nem használja. Na mondom, mindegy. Első évben zabot termeltünk. Akkora volt benne az acat, hogy nem tudott belőle kötelet csavarni a feleségem. Apu, mondta sírva, ezt a földet hagyd itt örökre. Aztán a babból mekkora pénzt kivettem! Hát én akkor kiírom a föld sarkára, hogy annyiért eladó, mint amennyit az első évben levettem róla, akkor engem bevitetnek a bolondok házába. Ezzel kezdődött a fölfedezés. Utána nagyobb ambícióval fogtam neki, szépen kitakarítottam az acattól. Az az igazság, hogy ma nem lehet annyiért eladni a földet, mint amennyit egy év alatt ki lehet bányászni belőle. De attól, 63
