Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Föld II.
magyar állam úgy támogatta akkor a termelőket, hogy prémiumot adott. Forintot kilónként. Nem akarok hazudni, de úgy emlékszem, hogy 22 forintért szerződtem, 23 forintot adtak, amikor meghíztak a disznók. — Nagy kockázat volt ez, mert tisztára a jövő évi termésre hagyatkoztam. Majd vetek tavaszi árpát, őszre beérik a kukorica, krumpliföldem is volt egy hold. Zab körülbelül két hold. De akkor még a hely... — Szóltam Horváth Péter komámnak, gyere gyorsan. Innen, ettől a háztól, ahol most beszélgetünk, akkor még csak egy téglahalom volt, vittük a téglát a kistanyához. Beraktam a góré alját, és dróttal kerítettem egy szabad színt, ahol éjjel nappal tartózkodtak a hízók. Na aztán, ezt pedig élő emberrel tudom bizonyítani, még ugyanannak az évnek az októberében a téesz autójával szállítottuk le a disznókat. Több mint 100 ezer forintot kaptam értük, ezzel aztán nagynehezen sikerült ennek a háznak a költségeit összehozni. De olyan kurázsi köllött ehhez, olyan önfeláldozó munka, hogy azt mondták az ismerősök bolond vagy te Ferkó. — Rózsi mindaddig hallgatott, ám mert Feri mindegyre unszolta: igaz anyám? igy volt, igaz-e? — megszólalt csendesen. — Ha most kellene csinálni, nem vágnék, bele. Répavágón kellett minden etetéskor lereszelni a krumplit. A padlásról karoltam le a darát. Naponta kétszer forraltam 200 literes kondérban az eleséget, utána széthordani vödrökkel... A legtöbbször egyedül etettem, mert ő mindég oda volt. Ha meg mind a ketten elmentünk, este nem ám, hogy na most majd főzök, hanem a jószág! Kivittük a viharlámpát az udvarra és etettünk. Volt úgy, hogy éjjeli 11-kor ettek a disznók. A gyerekekre ilyenkor a nagymama vigyázott, de bizony az is előfordult, hogy egyedül maradtak. Rájuk zártuk az ajtót, és azt mondtuk, csak olyan egészségesen nőjön fel a két gyerek másutt is, mint nálunk. — Megtörtént, bizony ez is. Mert akkor már építkeztünk. A mesternek kéthetenként kellett fizetni, 50 ezer forint volt csak a munkadíja ennek a lakásnak. De csak a kőműves meg az ácsmunka. Még az volt a szerencsénk, hogy az állam minden átadott 10 hízó után egy darab motorkerékpár vásárlási utalványt adott. Én négyet kaptam. Darabját háromezer forintért adtam el. Ez is belesegített. Oszt az volt a legszörnyűbb, hogy a házépítés mellett még azt a rengeteg földet is munkálni kellett. Elmondhatom, talán nincs is a faluban olyan hold föld, amibe én bele nem eresztettem volna az ekémet. Volt olyan ősz, amikor 13 kataszteri hold kukoricát törtem le egyedül. Be tudom bizonyítani a János sógorom feleségével, úgy elkopott a kezem, hogy kiserkedt belőle a vér. Látta, mert jött ide szilvát venni. Akkor még divat volt a lekvárfőzés. Egyetlen cső kukoricát senki le nem tört helyettem. A feleségem azt a rengeteg jószágot etette, meg az építés, a főzés a mestereknek... — Nem sok ember hinné el, pedig bizonyítani tudom Soós Misa bácsival, menetközben aludtunk. Október 1-re le kellett a földeket takarítani, a búzának meg október 15-ig a földbe kellett kerülni. Ahogy törtem a kukoricát, a feleségem hordta haza kocsival, pedig 200—250 mázsát is termeltünk egy évben. Meg két hold napraforgót, és még cukorrépa is volt. Naplementkor hazagyüt- tem, az ekét letettem a kocsirul, a feleségem ekkorra megetette a jószágot, és fogtunk be újra. De olyan messze volt az állami föld, hogy ha este odakint megpakoltunk, éjfél, fél 1-re értünk haza a 200 kéve szárral. Az alvást úgy csináltuk, hogy kifelé a feleségem hajtotta a lovakat, én meg a saroglyájába egy rossz szalmazsákot dobtam,' és azon próbáltam aludni. Ügy el voltam én már akkor kényszeredve, hogy azt se bántam, ha kiesek a derékból, csak kumhassak egy 57 í
