Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Aradi Nóra: 1917: új korszak a képzőművészetben
A művészek kollektív, szervezett csoportos fellépésének szükségszerűsége, amit már a múlt században is különös feszültségű történelmi csomópontok váltanak ki (mint a hetvenes évek elején a peredvizsnyikekét és az impresszionistákét), igen fontos nyomot hagy a forradalom előtti orosz művészetben, így az abrarncevói körben, és hat az európai művészetre is, például a Djagilev-ba- lett műhelymunkái révén. Ha mindehhez hozzágondoljuk a forradalmi hullám európai művészetének már említett mozzanatait, nyilvánvaló Október nemzetközi hatásának egy másik igen fontos sajátossága, éspedig a képzőművészeti műfajok igen nagy változatossága, új műfajok születése, formálódása, korábbiak (mint például a plakát) új társadalmi funkciójának kialakulása. Vannak ennek a mozgásnak olyan sajátosságai is, amelyek helytől, kortól és körülményektől függő változatokban vissza-visszatérnek forradalmias feszültségű pillanatok idején, így például az agitációs-tömegművészettel analóg vonásokat is mutat az 1976 tavaszi portugáliai választások idejének „vörös Lisszabonja”. Vannak olyan sajátosságok, stiláris, tematikai, sőt, műfaji specifikumok is, amelyek szorosan összefüggnek a helyi adottságokkal, kulturális-művészeti hagyományokkal. Ilyen például az orosz-szovjet plakátokban a karikaturisztikus-szatíri- kus motívumok szerepe, a Roszta-ablakok hasonlóképpen épülő didaktikája és sok más vonás. Ilyen a mi tanácsiköztársasági művészetünkben némely plakát monumentális falkép-jellege, amelyből annak idején Hevesy Iván joggal szűri le azt a következtetést, hogy a plakát a mának szóló freskó, a freskó pedig a századokra szóló plakát. Ilyen sajátosság a sokszorosított és könnyen nyomtatható grafikai sorozatnak az elterjedése, amelynek legjellemzőbb példái a több országban is tevékeny belga Frans Masereel 1918-tól alkotott, és hamarosan Amerikától Kínáig ismert és kiadott ún. képregényeinek a sora. A műfaji analógiák és különbözőségek elemző összehasonlításával még alig foglalkozott a szaktudomány, holott éppen a forradalmi hulámra legközvetlenebbül reagáló művészmagatartás adhat alkalmat e problémakör máig időszerű kérdéseinek alaposabb megismerésére. Az Októbert közvetlenül követő évek művészetének olyan sajátosságai, amelyekkel már eddig is többet foglalkoztunk, az új tematikát, kompozíciós típusokat, jelképeket érintik. Itt és most csak röviden utalhatunk néhány főbb jellegzetességükre, előrebocsájtva azt, hogy néhány kivételes és főként plakátmotívumként több országban is megjelenő rokon mozzanattól eltekintve, általában nem a közvetlen hatás vagy a kölcsönhatás a jellemző, hanem inkább az azonos módon gondolkodó művészek egyidejű rátalálása analóg képi formációkra. A legszembetűnőbb talán a tömegnek, osztálytömegnek mint rohamozó, felvonuló csoportnak az ábrázolása, amely — stilárisan teljesen más megoldásban — egyaránt jellemzi a szovjet Apszit 1918-as és Uitz Béla 1919-es plakátját vagy Borinyik Sándor 1918-as metszetét; elválaszthatatlan ettől az elnyomott tömeg olyan szuggesztív megjelenítése, mint amilyenről a Magyar Tanácsköztársaságot írásaiban is figyelemmel kísérő román Tonitza 1919—1920-as újságrajzai tanúskodnak. Üj jelenség az a típusalkotási tömörség, amely a katonamunkás, a közkatona alakjában a történelmi súlyú társadalmi harcot általánosítani és jelképezni képes (a szovjet Moor, a magyar Berény Róbert és mások alkotásai), ami éppen plakátban jelentkezhet először. Üj értelmezést kap az olvasás, tanulás témája, amely nemcsak az analfabétizmus ellen fellépő, művelődésre buzdító plakátok tárgya, hanem a fénnyel, fényszimbólumokkal összekapcsolva, mint Masereel közismert 1918-as Olvasó munkás fametszetén, Bortnyik 1921-es, bécsi emigrációban alkotott Lámpagyújtó festményén egy új prométheuszi gondolatot 556
