Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Aradi Nóra: 1917: új korszak a képzőművészetben
űzi az országból vagy belső száműzetésbe kényszeríti a tízes évek második felének nagyszerű tudós nemzedékét. Az emigráns művészek munkája Bécsben, majd Berlinben, Moszkvában, némelyiküké Szlovákiában vagy az Amerikai Egyesült Államokban folytatódik, a magyarországi 1919 közvetlen visszhangja nyomot hagy a romániai művészetben, és analóg jelenségei megtalálhatók Csehszlovákiában, Lengyelországban is. Olyan országokban, amelyeket nem érintett annyira közvetlenül a nemzetközi forradalmi hullám, mint a kelet- és közép-európai népeket, és ahol a megelőző időszak legfontosabb művészeti vonulatai lazábban kapcsolódnak a társadalmi válságproblémákhoz, elszigeteltebb, illetve művészetileg túlhaladot- tabb tendenciákban követhető Október közvetlenebb vagy áttételesebb visszhangja. Példa rá az 1920 körüli francia művészet, ahol egyfelől a századforduló, sőt, a Párizsi Kommün képalkotó szellemét idéző újságrajzok (például Steinlein illusztrációi az Humanitéban) szólnak a közvetlen agitáció hangján, másfelől pedig ekkor érlelődik meg Léger művészetében az a fajta képalkotó igény, amely majd a második világháború után realizálódik nagyvonalúan az ún. színes város koncepcióban, amikor a technikailag alakított környezet humanizálásában látja a művészet egyik fő feladatát. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom művészettörténeti hatása — a fiatal szovjet államon kívül — Németországban él a legtartósabban. És itt többrétű hatásról van szó, mint bármelyik más országban. Nemcsak az 1918-as forradalmi megmozdulás és a nyomában alakult Novembergruppe tevékenységével jelezhető ez, nemcsak a forradalmi hullám végefelé, a weimari köztársaság belső válságára reagáló Háború és Kenyér című grafikai sorozatok kollektív munkájával hagy nyomot, nemcsak a szovjetunióbeli küzdelmekkel, majd a szocialista építés eredményeivel való szolidaritás-vállalást fejezi ki (mint például Kollwitz, majd Heartfield alkotásai), hanem szervezettörténetileg is áthatja a németországi művészeti életet. A különböző, egymást követő, pártirányítással működő németországi művészcsoportok, egészen az 1922-ben alakult AHRR (Oroszországi Forradalmi Művészek Szövetsége) mintájára a húszas évek végén létrejött ASSO (Németországi Forradalmi Művészek Szövetsége) csoportig, azok a németországi nemzetközi művészeti szervezetek, amelyekben vezető szerepet játszanak magyar emigráns művészek is (Ek Sándor, Szilágyi Jolán, Péri László) — nemcsak szervezettörténeti, hanem eszmetörtáneti folyamatot is jeleznek. 1917-tel végső soron szorosan összefüggnek azok a húszas évekbeli németországi tendenciák, amelyeket a művészettörténet „proletarre- volutionäre Kunst’’-ként tart számon, és amelyeket nem valamiféle stiláris egység, hanem inkább az eszményalkotás összhangja jellemez. De nemcsak ennyiről van szó, hanem arról is, ahogyan Németország a fiatal szovjet állam propagálásának terepévé válik: ott jelenik meg 1920-ban Umanszkij „Die neue Kunst Russlands” című könyve, amely informálja a nemzetközi közvéleményt Szovjetoroszország új művészeti intézményeiről, terveiről, megvalósult emlékművekről és színházi díszletekről, művészetoktatási reformokról stb.; Berlinben rendezik meg 1922-hen az orosz művészet roppant nagyhatású kiállítását, amely nyílt vitákat vált ki — így például a magyar sajtóban is — művészet és forradálom kapcsolatának szovjetunióbeli útkereséseiről, és amelynek révén az érett orosz avantgárd, elsősorban a konstruktivizmus, szinte betör a nemzetközi művészetbe. S ha nem is közvetlenül a társadalmi forradalom jegyében, de a világtörténelmi változásokat tudomásul vevő műhelyszellem jegyében szerveződik közvetlenül az első világháború után a 554
