Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Varga Zoltán: A város peremén

szülőföldünk VARGA ZOLTÁN A város peremén A nagy nyugat-dunántúli ipari centrum büszkén viseli a munkásváros rangját. Százezer lakója mellé naponta vonatok, autóbuszok, személygépkocsik és mo­torkerékpárok tucatjai hozzák a bejárókat. Harminc—Harmincötezer embert. A bejárók külön kasztot képviselnek a falujukban; már nem parasztok, de még nem munkások a szó klasszikus értelmében. Az évek során nagyon sokan megunták közülük a bejárást. Beköltöztek a városba, pontosabban a város pere­mére. Itt vehettek viszonylag olcsó telkeket és építhettek családi házakat. Ugyanolyan sátortetőseket, mint falun szokás. Csak a hozzá tartozó telek kisebb. A városba költözés — igaz lassabban — ma is folytatódik. A beköltözőitek életritmusa kevésbé, vagy egyáltalán nem változik. Legfeljebb az utazásra for­dított idejük szabadul fel. A megszállott népművelők ettől remélik, hogy többen járnak majd művelődési házakba, könyvtárakba, moziba. A valóság azonban egészen más. 5jí Sz. városrészt néhány éve csatolták a városhoz. Korábban nagyközségnyi tele­pülés volt. Ma is teljesen falusias a kinézete, sőt, még rosszabb, mert falun legalább az út és a járda betonból van. Itt csak földutak láthatók. A városháza innen gyalog egy óra járásnyira esik. Ez a környezet hasonlít leginkább a haj­dani ingázók szülőfalujára. Kertes családi házakban majdnem 30 ezer ember él itt. Egy 1972-es felmérés szerint 88 százalékuk fizikai munkás, 11 százalékuk alkalmazott, adiminisztrátor vagy egyéb munkakörben dolgozik. A diplomások aránya egy százalék. A kapun át belátni az udvarokra. Csaknem mindenütt garázsok, amelyek adandó alkalommal átalakulnak műhelyekké. Kinek fűrészgépe, kinek gyalu­gépe van. Máshol fóliasátrak alatt virágok nyújtogatják fejüket. Egy bennszü­lött szerint minden második házban találnánk villanyhegesztőt. Itt ez a másod­állás, jórészt iparengedély nélkül. Az idevalósiak közül sokan most is ugyanúgy állatokkal foglalkoznak, mint amikor még külön voltak a várostól. Igaz, nem tehenekkel, hanem sertésekkel, nyulakkal, baromfiakkal. Az állatok már nem­csak az udvar hátsó végében levő ólakban laknak, hanem néhol a pincét is az ő számukra tartják fent. Senki nem szólja meg a másikat, legfeljebb arra be­szélnek rá, aki hamarabb megszedi magát. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom