Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 6. szám - Baka István: Háborús téli éjszaka (Vers)

III.

Különös éjszaka ez, fény lobbant a mennyben, s futott le pörögve — talán a csillag, mely nevezteték Ürömnek, az hullott közibénk, merít a vizek megkeseredtek,

és szívemet, mint vörös bársonyt a cigarettaparázs, átégette — íme, keresztülfúj rajtam a szél; állok, mint céllövöldében az átlőtt papírfigura, hallgatok ringlispilzenét, előttem sörhab a hóbuckás téli táj, álmodozom papírrózsák között, míg serényen töltenek, céloznak rám a legények.

A csillag, mely nevezteték Ürömnek, hullott a vizeinkbe,

és váltak forrásaink keserűvé; mint lúgot ivott cselédlány, vonaglik e meggy alázott ország; katoniavonatok rágják le falvait: hernyók a faleveleket. Asztalomon a bor a gyertya különös fényében, mint vért buzgó séb, remeg; s forró lámpa a hold, a holtak lelke lepkeként forog körötte, és megperzselődve a földre visszapereg.

Különös éjszaka ez, ím, a lassan forduló földön, mint katonaindulót harsogó gramafonlemezen a tű, sistereg az a csillag, mely Ürömnek neveztetett.

IV. (VOLTAK ITT TAVASZOK)

Voltak itt tavaszok! A fűzek — felbátorult béreslegényeik — tavak selyemszöknyáit túrták, kisasszonyokkal elcseréltek.

Robogott Szent Györgyként a zápor, kővé vált sánkánypiklkelyek: dárdák alatt recsegtek, törtek kastélytetőn a cserepek.