Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám - SZEMLE - Kelemen Lajos: Kerék Imre: Zöld parázs

Kerék Imre: Zöld parázs Kerék Imre élményanyaga érzéki benyomásokból fakad, verseinek szinte egyedüli tápláló forrása a közvetlen érzéklet, s ez egyként vonatkozik a táj, a történelmi ta­nulságok s az élet egyéb dolgainak felmutatására. Legfőképpen a természetélményt megragadó művekben érhető utol verseinek egyneműsége; ott és akkor, amikor a föl- tárulkozáshoz a környezet, a tájra való rátalálás szolgáltat alapot. De a csöndes évő- dés, a töprengő felfedezés nem teszi lehetővé az általánosítható érvényű összefüggé­sek kimondását. Néhány, hangpróbának ható dal nyitja Kerék kötetét. Később változnak a meg­formálás eszközei; a versekben megjelenik a lázadó és meditáló pátosz, a belső köl­tői küzdelem. Elgondolkodtató tény viszont, hogy a szerző a képileg gazdag — az egészen újszerű — műveket sem tudta megszabadítani az önmagáért való szépség terhétől. Míg a versek nyelvezetét alkotó cselekvő igék („lobogtál”, „tündökölj”, „fe­szít”, „robbant”, „ágaskodik” stb.) fokozzák a dinamikát, addig bizonyos képek zsú­foltsága, felesleges jelenléte széttöri a szerkezetet. (Anyám, A lovak, Csontvázuk át­világít). Kerék még vissza-visszapillant a gyermekkor éveire, még megpróbál összekötő szálakat találni azzal a másik világgal. „Széttöri / s újra összerakja / arcomat / a folyó” — kezdi egyik versét, közben azonban az „ezer év szennyesét” mosó esőről be­szél, meg arról, hogy „Zöld pokollá hevült az éden.” Ne higgyük persze, hogy bús, ki­ábrándult, végletesen pesszimista költő Kerék Imre. A képzeletében fölrémlő halál ürügyén is az élet, a más minőségű folytathatóság mellett érvel. Olvassuk csak el a Folyóparti versek harmadik részét. Az igazi értékekre érzékeny elme egy már-már káprázatosán könnyed, mégis tragikus feszültségű vallomással gazdagodhat: „ha majd homlokomon a fű kicsap / s eszméimet az anyag őrzi csak // számba árványi só ho­mok pereg /szétmossák lassan szerelmeimet // suhogó földalatti záporok / s apámmal ott lent kezet foghatok // ha befogadnak majd az elemek / hazátlanul csavargó víz leszek // partok bilincsét szétvető / kéretlen hozzád érkező // kosfejű hullámokkal zú­duló / kavicsot kagylót görgető folyó // melled dombjai között elúszom / mezítelenül szabadon” (Azt hiszem ezt nevezik tökéletes telitalálatnak.) A természeti képek, a szimbolikus jellegű tájversek után a szerepet a történelmi tárgyú költemények veszik át, továbbbá előtérbe kerülnek az időélményt megóneklő művek. Sajnos a benyomásokhoz erősen kötődő költő új témáival sem tud igazán mit kezdeni. Érzékeli ugyan, hogy most más, súlyosabb kérdésekkel kell szembenéznie, sőt a történelmet is több felől közelíti meg, versei mégis föloldódnak, érzelmes mo­zaikképekre hullanak szét. Legkiérleltebb költeményeiben is közhelyek éktelenkednek, s ez nem csupán kidolgozásbeli hiba, hiszen a művészi szin-téziskeresésben is meg­gátolja. „Könnyeim árja tengerré duzzad”, „századokon át szállva, lobogva / zúgott a zsoltár”, „szemed / szélcsöndje [?] leheletnyi” — kifejezések mellett bőven idézhetők még hasonló kisiklások. Kerék Imre láthatólag nagy előszeretettel nyúl történelmi példákhoz vagy tör­téneti tényékhez. (István királyról való ének, Szenczi Molnár zsoltárai, Széncsont- vázú király, Énekek éneke, Egry stb). E verseiben azonban a gondolati tartalom még- inkábib háttérbe szorul, egyeduralkodóvá válik a reflexív, a leíró jelleg. A jelenre érvényes tanulságok elsikkadnak, a költemények eszmei kisugárzása elapad, mert ezer­szer felhasznált sémákat ismételget. Anyagismeretről tanúskodó, archaikus szövege­zésű versei is lazák, sok bennük a szószaporítás. Jellemző, hogy éppen akkor találja meg önmagát, amikor a verskiváltó ok a személyes tapasztalat, a saját élmény. (Ut­carészlet). Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy a történelem a mai költő számára átélhetetlen, hiszen a jelen és a múlt egymásra vetítéséből, a históriai él­mény szublimálásából napjainkban is bőven terem igazi költészet. (A fiatalok közül példa erre Baka István, Veress Miklós, Utaossy József, Nagy Gáspár stb. jónéhány ver­se). Ügy látszik azonban, hogy Kerék Imre még nem jutott el a történelmi élmény mélyebb rétegéig. Amivel viszont a költő mégis kiválik társai közül, az viszonylagos verselői biz­tonsága. Lendületes, jó hangzású előadásra törekszik, biztosan komponál a zárt for­mákban is. Mindez figyelemre méltó, de nem függetleníthető a tartalomtól — egyéb­ként is: a formák ismerete valamennyi művészet alapfeltétele. 478

Next

/
Oldalképek
Tartalom