Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - SZEMLE - Nagy Miklós: Irodalmunk lengyel tükörben
Érdemes tudnunk, hogy Mikszáth legértékesebb regényeit csupán a népi-demokratikus művelődéspolitika adta a lengyel nép kezébe, de azért írónk már a századvégen elismerést vívott ki ott kisebb elbeszéléseivel. Kevésbé mondhatjuk el ezt Mó- riczról, még kevésbé a paraszti élet olyan neves krónikásairól, mint Darvas, Szabó Pál, Veres Péter. Munkáikat 1956 előtt adták ki elsősorban — kissé kötelességszerűen. Míg Jókai tíz-, sőt százezrekhez jutott el már a 19. században, Petőfi ugyanakkor csupán kevesek kincsének számított. A forradalmi poétát 1945 után ismerték föl benne, portréján addig a hazafias, lengyelbarát (Bem szárnysegéde!), népköltői vonások uralkodtak. Száz esztendő előtt (1875.) Sabowski egyszerre hetven költeményét fűzte csokorba, ma hála két 1950 után közreadott kötetnék, legalább 160—170 verse olvasható a Visztula táján. Hogy ez a szám milyen sokat jelent számunkra, azt jól megvilágítja egy kis összevetés: Arany mindössze 17, Vörösmarthy 16, Berzsenyi 4 költeménnyel szerepel a lengyel antológiákban és sajtóban, gyűjteményes kiadás egyikükből sem készült, tolmácsolásaik nagyrészt 1930 előtt keletkeztek, azóta csupán újranyomták őket. (Cikkem megírásában sajnos seholsem lehetek tekintettel az utolsó öt év kiadványaira, mivel a tárgyalt könyvészet 1972-vel zárul.) Leírtuk már, hogy Ady meg József Attila fölfedezése az emigráció két jeles költőjének köszönhető. Illakowiczówna azóta is élenjár Ady Endre, Fangrat pedig József Attila művészetének népszerűsítésében. Mindkét esetben tekintélyes a lefordított versek száma, noha a százat egyiküknél sem haladja meg, és Adyból nem tettek közzé önálló válogatást 1943 óta. (Itt természetesen számíthatunk az Ady-cen- tenárium kedvező hatására.) Az ember tragédiája ma már a világ minden ismertebb nyelvén olvasható, háromszor szólaltatták meg lengyelül, de a két régebbi változat ölavult. Igazi kritikai méltaitóra a lengyeleknél máig sem talált, eltérően a német nyelvterülettől vagy a kis Hollandiától. Ennek okát nemigen kereshetjük a színi bemutatók csekély számában, színvonaltalanságában, mivel ilyenekkel Hollandia sem dicsekedhetik vö. Sivirsky Antal: Magyarország a 19. századi holland irodalom tükrében. 1973.). Az első köztársaság alatt (1918—1939) alaposan megcsappant az irodalmunk iránti érdeklődés északi barátainknál. Ennek elsősorban a Nyugat első és második nemzedéke látta kárát, mert a klasszikusokat (Petőfit, Jókait) mégiscsak publikálták, s az ügyes szórakoztatók, Földes Jolánnal, Bús-Fekete Lászlóval az élen is megtalálták a maguk piacát. Babitsra, Juhász Gyulára, Tóth Árpádra, Kaffka Margitra vagy Szabó Lőrincre senki sem figyelt fel akkor, Krúdy — számos lengyel vonatkozása ellenére — se kapott helyet a varsói könyvpiacon, fölfedezetlen még a könnyen népszerűsíthető Karinthy is 1959 előtt. Mindezért gyenge vigasz A Pál-utcai fiúk akkori közkedveltsége, Kosztolányi gyér megjelenése. Egyébként Molnár Ferenc kis remeke ezóta a legnagyobb magyar könyvsikerré vált, amely ott két-három esztendős időközökben újra meg újra a nyomdába kerül. A felszabadult nemzet főielevenítette, új és szilárdabb alapra helyezte a hagyományos lengyel-magyar művelődési kapcsolatokat. Nemsokára megnőtt irodalmunk vonzóereje. Aztán az irodalompolitikában mindkét országban jelentkeztek a sematizmus torzulásai. Szó sem lehetett a polgári nyugatosok, avantgardisták megjelentetéséről, még a népi írókéról (Illyés Gyula, Veres Péter) is csak kivételesen. E szomorú összképbe 1956 előtt pusztán a Mikszáth- és Petőfi-kultusz növekedése lop be egy vigasztaló színfoltot. 3. A súlyos politikai hibák megszüntetése az évtized befejezése táján új lendületet adott alkotóinknak, egyszersmind a baráti nép műfordítóinak. Kivált prózánk került minden addiginél bőségesebben a sajtóba, kortárs szöveggyűjteménybe, sőt egyedi kötetekbe. Ez utóbbiak aránylag hamar, 3—4 év után követték a hazai publikálást. Németh Lászlót a Bűn, Iszony, Irgalom nyomán, Déry Tibort a Feleletből és több kisregényből ismerte meg az ottani publikum. A következő nemzedékekből Szabó Magda, Örkény István meg Rónay György neve vált jó csengésűvé, a középgenerációbói Fejes Endre, Jókai Anna, Mészöly Miklós, Moldova György, Sarkadi Imre, Sánta Ferenc mutatkozott be több regénnyel—kisregénnyel. Egy-egy novella az akkor harminc esztendőnél fiatalabbaktól is közvetítőre talált, amit — kiragadott példaként — Simonffy András meg Tabák András írásaival illusztrálhatunk. Hiába keressük a bibliográfia lapjain Bálint Tibor: Zokogó majom regényének adatait, mert ez 1972 után hagyta el a sajtót. Szóvá kell tenni későbbi kiadását mégis, hiszen ez az újabb romániai magyar elbeszélőművészet első fecskéje a Visztula táján. 473
