Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám - SZEMLE - Laczkó András: Hajnal Anna költészete

naná 1 ez azt jelenti, hogyha a megelőző periódusokban a dolgok és a jelenségek felületi vonásaival talált meghitt kontaktust, akkor ebben, a negyedik pályaszakaszban a mélybe száll. A megváltozott helyzet pontos érzékeltetését adja Bányából című versében: „ti fájva hívó illatok, / táncolnék értetek zsaráton”, de mégis a „vak, hideg” út az élet, és a tanulság ennek tudatosulása: „légy boldog odafenn barátom”. Legalább ennyire fontosnak érzem a Mint a csibék szemléleti alakulást sejtető sorait, a felszín és a mögöttes tartalom alternatívájának megtalálását és a választás kényszerét. Ugyanakkor annak felismerése, hogy milyen nagy jelentősége van az időnek, szintén új vonás. Két oldalról is megközelíti: mint az életnek keretet adó objektivitást, s az ember belső világának mércéjét. A Vonuló évszakok az idő többértelműsége közötti kapcsolatok megkapó rezignációval történő kifejezése.

Volt kritikusa, kinek véleménye szerint Hajnal Anna költészetének egészében hajszálerekkel kötődik a valósághoz. Az Ének a síkságon áttekintése igazolja, hogy ennél többről van szó. Aligha lehetséges ugyanis teljes elszakadás a szűkebb vagy tágatab környezet elemeitől. „Elképzelni csak azt tudom, amit ismerek" — summázta erről aforisztikusan nézetét egy nagy festőművész. Így tekintve Hajnal Anna verseire, már a kezdeteknél sem -valós az ítélet, hogy „semleges területeken” érzi jól magát. Közhelyszerűnek hangzik bár, mégis le kell írni, hogy a világot olyannak látja, amilyenről verseiben vall. Legyen az akár mozaifcszerűen összerakott elemek együttese (heviatán, Mammut, Tigris, Fókák, Sansevieria), vagy pillanatnyi benyomásból, látványból elinduló és a gondolati lezáráshoz, meditációhoz eljutó (Egy megtámasztott almafához, Izzó nap, Olvad a hó, süt a nap, Két nő az utcán). A mélybe szállásként említett gazdagodás jegye, hogy más alapállásból érdeklődik az istenek iránt, a történelmi tudatalakítás, a mindennapokban helyet kérő história részeiként (Afrikai sziklarajzok, Pontus Euxinus, Egyiptom, Anatóliai istenek). Ezekről hírt adó lapok, magazinok ihlető szerepére következtethetünk? Igen. Mindabban, amit a világról olvas, észrevételez, egyetlen emberi gesztus kap saját jelentőségén túlnövő megformálást. Prózai vallomásának szavai világítanak erre: „él bennem időtlen idők emberi tapasztalata, küszködése, vágyódása, szeretetre és biztonságra törekvése”. Ebből az „egy” élményből születnek legszebb versei (Ciklonok, Egry, Tudod, mindig ott maradtam).

A gondolati mélyüléssel párhuzamosan a napjainkba forduló pályaszakasz kezdetén impresszioniszitikus, festői hatások jelentkeznek. Megjegyezték már, hogy szívesen halad az irodalom, képzőművészet és zene határán. Cézanne posztimpresszionista Virágcsendélete, Gross Arnold rajza és Bartók Concertója szerepel Időjárás-jelentés hajóknak című (1973) kötetében ihletőiként. A többfelé ágazó forrás következményeként kapott új hangsúlyt lírájában az áttünés, a látványból látomásba, egyszerű kijelentő mondatból sejtelmes hangulatba történő könnyed és finom átváltás. Ez persze könnyen téves minősítéshez vezethet, mármint oda, hogy a felhők fényjátéka, a színek halmozása nem egyéb: menekvés a kérlelhetetlen valóságtól, a fájdalmaktól. De az ilyen szimplifikéciót idézetek sorával lehetne cáfolni. „Oh legyen édes minden méz! ne keserű, nem emberi legyen, csak boldog” — olvasható Télen ál című versében. A mély csalódások az emberiben, a rettegések, a félelmek inkább reménnyel töltik el: „Én tudom: hogy hiába félni! Én tudom: nincsen zűrzavar!” (Uj- jongás), olyan költő ars poetica-értékű megszólalása ez, akinek legfőbb vágya a lelki béke, harmónia, a teljesebb emberség. Ebből sarjad a hajdanvolt és megszépült emlékek új és új felbukkanása, esetenkénti paraelíelizmusa napi cselekményekkel (Időjárás-jelentés hajóknak). A múlt illetve annak idővonzata egyre fontosabb, felidézéssel szeretné állandósítani:

és megkeresem azt a hajdan voltat, a domboldalt, a régi sok szobát, ifjú anyámat látom ülni szőkén, karján a kicsit, szőke kis babát s a rajzó, sivalkodó szőke hordát, én ott maradok

nem megyek tovább.

(Ha álmom mély pincéjébe leszállva)

A főszólamok mellett már a Csak ennyi? című kötet (1971) jelezte, hogy Hajnal Anna lírájának személyesebb vonulata a halállal találkozásból is épül (Kutyánk, Apám, Ez hát a végső formád?). A sirató-élményből fakadt egyik legerőteljesebb oratórium-szerű költeménye, a Tiszta Tiszta Tiszta. Minden bizonnyal van igazság ab470