Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - TANULMÁNY - Béládi Miklós: A mai magyar irodalomról - három tételben
FRANK JÁNOS Udvardi Erzsébet A festő Badacsonyban él, utóbbi évtizedének ez a balatoni környék az alapélménye, műveinek indítéka. A tájon kívül másféle erők is hatnak erre a művészre, ő nem ragad benn egy badacsonyi eufóriában; a helyi látvány, közvetlen környezete persze fontos a számára, de a legtöbbször egészen másról beszél. Üjiabb képei egyre redukáltabbiak, szűkszavúak: „Nem akarok semmit sem komplikálni — jegyeztem fel a szavait egyszer —, túlfinomult, szublimált érzelmeket kifejezni. Csak egyszerű, minden embernél megmutatkozó alapérzelmeket.” Ahogyan a képei egyre világosodtak az elmúlt években, a terpentinnel hígított, fakó, mintegy freskószínek mellett a tábláin egyre nagyobb szerepet adott az arany, meg az ezüst fóliának, melynek furcsa, a legtöbbször hideg hatású, majesztózus csillogásával tudja gondolatait a .legrövidebb úton kifejezni. Líra és keménység, eredendő realizmus és áttételes kifejezés — él együtt képein — az alig észrevehető — iróniával. Műveinek alapállása most a nagyonis tudatos, nagyon szigorú kompozíció, egybefoglalt figurái, zárt formái tulajdonképpen mértanias szerkezetet, konstruktív magot rejtenek. Udvardi Erzsébetnek erről az újiabb korszakáról a tihanyi művelődési házban rendezett kiállítása tájékoztatott (a tárlat Veszprémből indult, a következő állomása Ajkán volt, Tihanyból pedig Salgótarjánba viszik). Udvardi nem a nyaralók, nem a Csók István szemével nézi a Balatont, Egryvel is osak etikájában rokon. Szürke, ezüst és mohazöld az Eső, egy kis kék enyhíti vigasztalanságát, a városi embernek az ónos eső után autókerék nyomokkal beszőtt úttest fényképe jut eszébe a Rianásról, erről a zord fekete-szürbe-ezüst kompozícióról, a Téli hegy-en a legpontosabb perspektíva szabályai szerint futnák össze a szőlőtőkék, karók sorai, és ugyancsak a flóra téli álmáról — eddig csak a medvééről hallottam — tudósít a Téli nád. Talán falusi riportkép a Bosszú, ez a leégett ház, meztelen megpörkölt gerendáival, szarufáival, melyeket a vörös kéménycsatorna — ép házon láthatatlan — testének vertikálisa ellensúlyoz. Bravúros a Szüleim színpadképének a rendezése. A művész édesanyja barosszékben ül, jóval az előtér előtt: illetve az előtér itt a repoussoir figura, a valódi előtér, és a középtér alakok nélküli, üres, a távoli színpad- mélyén az apa sziluettje. Űj módon szakrális indítású a Jeanne d’Arc, és az Ikonok triptichonja (Megkísértés, Harc az Angyallal, Színeváltozás) Greco-san elnyújtott alakjaival. * Nem tartozik ugyan a tihanyi kiállításhoz, szellemében mégis ennek a részét alkotják Udvardi Erzsébet új faliképéi a badacsonyi Szent Antal kápolnában (épült árpádkori alapokra 1818-ban). A hajó hosszanti oldalfalán a nagyméretű, fekvő formátumú Szent Antal kép, szemben, az apszisban a Háromkirályok két táblája. Ezeken a képeken is az aranyezüst fólia ragyog, ráadásul most sikerült olyan reflektorókat, és úgy beállítani, hogy az Udvardi-féle lumineszcencia a művész saját elgondolása, vágya szerint érvényesülhessen: amikor beléptem, azt hittem, hogy hátulról megvilágított üvegfestmé464
