Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - Hegyi Gyula: Az ív, Az igeidők képtelenségéről (versek)
HEGYI GYULA Az ÍV csak az ívet nem értettem so,ha: a mesterien formált, sikeres egész egyazon részletének tökéletességét; ebben az ívben találkozott ő veled — szép és idegen volt, amikor ismét láttam: visszazárkózott már rég önmaga titokzatos, érinthető, és mégis mindent visszapergető hátterébe, amelyből érkezett: csak annyit tudok róla, hogy szerettem, megindultan és mindig visszahullva — az ívet megláttam, s azóta félve nézlek: akár a véletlenül túlélő áldozat, a megbúvó gyilkos nézheti a visszaköszönő, önmagát ismétlő alkalmat: a pillanatot, amikor a Hold épp úgy áll, hasonló a csend, s megtörténik a megtörténhetetlen csak annyit tudok rólad, hogy szeretlek . . . Az igeidők képtelenségéről velem volt, s ami előtte volt, hirtelen semmivé vált: éppen mintha könyvből tanultam volna a nyelvet, amely hirtelen életre kelt: köszöntünk, s arról beszéltünk, ami a legfontosabb — s ami azóta volt — akárha régesrég történt volna, az igazi mélymúltban, amely távolabb már, mint Homérosz kora sohasem értem meg a sorrendet, az időt, amely lezárja őt, s rámerőszakolja a túlélés mind képtelenebb fokozatait 422
