Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám - Fábián László: Minden ősszel van búcsú (elbeszélés)

Lajos bácsi — ha jól értem — valamiféle égi jelekre vadászik a megállás nélkül rohanó felhők fölül és időről időre megcsillan előtte a remény: elkapja eszembe jutott, hogy Türüsz milyen gúnyosan vigyorgott, ha a Tajti szen­vedélyéről volt szó, ámbár neki is volt citerája, és amikor anyja a lakásban nem engedte, a színben gyakorolt rajta, vasárnap délelőtt meg előre merész­kedett vele a lugasig, ahol a forgószéken apja nyírta a falu apraját, öregét, és ő a kecskelábú asztalon játszott rettenetesen szerettem volna legalább egyszer citerázni a hegedű nem jutott eszembe a bunkerból halkan fölkúszik a nagyanyám és Liza néni pusmogása, amely minden bizonnyal a világ sorsáról szól, hiszen az öregasszonyok örökké ilyes­miről sustorognak, ha a különböző nyavalyáik ecsetelésén, egymás sajnálatán túljutottak azért nemosak hegedűszó és vénasszony locsogás hallatszott, egyre sűrű­södött a fegyverek muzsikája is vacogtam — talán a hidegtől a falun már átvonultak a magyarok és a németek is, azaz visszavonultak a gyerekek életét változatosabbá, mozgalmasabbá tette a frontok alakulá­sa: könnyedén barátkoztak a katonákkal, kölcsön kapták tőlük sapkájukat, kezükbe foghatták fegyvereiket, a szerencsésebb je (például a kisfiú és a húga) a tankokba is beülhetett ahol katonák voltak beszállásolva (és a legtöbb helyen így volt), vidá­mak, hosszúak voltak a napok: belenyúltak a petróleumlámpás éjszakákba, változatosabb volt az étlap, a katonák — innen-onnan — mindig faszoltak valamit esténként a tollfosztók voltak a legzajosabbak, ez különösen kedvelt te­repe volt az atvonulóknak, akik az ország legkülönbözőbb pontjairól (még Erdélyből is) vetődtek ide a nyugati szélekre, és akik nyomor, küszködés, ha­lál, félelem, tetvek és éhség után itt remélték talpraállásukat miközben fél­szemmel mindig az utakat, az eget kémlelték, mikor futhatnak tovább az an­golszász légitámadások, az orosz előnyomulás elöl; mégis, estéről estére ott ültek a pihés falusi szobákban, fosztották a tollat és közben a lányokkal, asz- szonyokkal évődtek, játékokat találtak ki: mindegyiknek az volt a távolabbi célja, hogy egyikük-egyikük néhány pillanatra kettesben maradhasson vala­melyik fiatalabb nővel; a kisfiú életében először evett komiszkenyeret feketekávéval ízlett neki egy este pedig malacsültet vitt az egyik katona, és a fél koponyából a velőt a kisfiú kenyerére kente Türüsz Baka állandóan a katonák körül sündörgött, minden bizonnyal végre igazi puskát szeretett volna a maga gyártotta famordályok helyett. fegyvert, illetve egy fekete csíkos lila nyelesgránátot mégis először a kis­fiú szerzett szerencsére a főhadnagy (hatalmas, bajuszos férfi) észrevette és elkönyö­rögte tőle: igen nehezen körülményesein sikerült; anyja ott izgult végig a fő­hadnagy mellett, és csak akkor sírta el magát, amikor a katona megkönnyeb­bült sóhajjal dugta derékszíjjá mögé az ijesztő hadiszerszámot — a hétszentségit 402

Next

/
Oldalképek
Tartalom