Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - Fábián László: Minden ősszel van búcsú (elbeszélés)
dultunk vagy négyet legalább amíg végre az összes holmit kihordtuk és az utolsó fordulónál anyám gondosan bezárt mindent: konyhát, kamrát, betámogatta az utcaajtót és a kaput is vastag husángokkal — szürkület lett mire végleg kiértünk a bunkerokhoz, ahová már beköltöztek Liza néniék is, csak Lajos bácsi nem érkezett még meg: dolga volt a faluban az állatokkal, a teheneknek enniök kellett este, sőt, reggel; egyáltalán nem volt biztos, hogy reggel be lehet menni a faluba, tehát meg kell jól rakni a srágot is, onnét nem tapossák maguk alá a fölösleget a szürkület ellenére még elég messze elláthattam, mert a lombtalan, csupasz fák nem fogták be maguk közé olyan sűrűre a sötétséget, mint nyáron szokták, láttam a patak partján a kertészházat, ahol ősszel gyümölcsöt loptunk, mint ahogy egész nyáron is tenni szoktuk, mert ismertük mindenütt, mi volt éppen érésben: nyár elején Fikszivel és Csucsorival a Koci Dombi csodálatos körtéjéhez lopakodtunk, amelyen legalább öt féle különböző körte termett, s amely hatalmas fa volt, ha nem is tudtunk rá fölmászni (egyébként Türüsz föl is mászott), a botok, amiket földobtunk, elegendő gyümölcsöt vertek le; Koci Dombi akkor már bottal se tudott mozogni, férje pedig csak igen ritkán jelent meg a faluban; vidáman és szemtelenül zengett a dal a kert alatt, amikor rágyújtottunk: Koci Dombi valogán kinyílott a tulipán azt hitte hogy saláta örömében lerágta és ugyancsak szemtelenül és vidáman majszoltuk a dal mellé egymás után a zaftos és finom körtéket, mintha ezzel a csodálatos nótázással végképp kiérdemeltük volna azokat ordenáré és kegyetlen móka volt; mentség talán, hogy a címzett aligha hallotta — pállott nagy seggét az a szerencsétlen lány emelgeti Csucsori tudott ilyen fölnőttesen beszélni, mi hol irigykedtünk rá, hol meg feszélyezett bennünket tudománya az este hűvösnek ígérkezett, anyám mégis megígérte, ha besötétedik, egy kicsit fölmegyünk a bunker elé — hoztam pokrócot, majd belecsavarlak amíg csak kitartott a szürkület, az ajtóból kíváncsiskodtam, igaz, nem mentem vele sokra, semmi olyan nem történt, ami valamicskét is izgalmas lett volna, pedig én még mindenképpen mesélni szeretnék Fikszinek meg Csucsorinak valami olyat, hogy beszarjanak az irigységtől: a réten az elsárgult nádú part előtt tankok mennek ölre, azaz egymásnak és közben csöveiken át — ki tudja, miért — tüzet okádnak, ahogyan az én tűzköves harckocsim tette a karácsonyfa alatt, amit a keresztanyámtól kaptam Pestről — egy pillanatig hittem is képzelődésemben, de aztán észre vettem a szomszéd bunker előtt az Arbak kutyáját, ott szaglászott az a Pacsoli nevű iszonyat, sietve visszakúsztam a bunkerba, hogy a többiek jelenlétéből némi lelkierőt merítsek a bunkerban, persze, már egészen besötétedett, éppen lámpagyújtáshoz készülődtek, Liza néni a cilindert lehelte-dörgölte a fölpislákoló és le-lehunyó fényben először vettem alaposabban szem400
