Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - Fábián László: Minden ősszel van búcsú (elbeszélés)
— a ménkő durrogtasson a kölkibe, az a nyűves sapka teli van tiktetű- vel! • Fikszi meg Csucsori tovább dicsekedhetett prémsapkájával, amiket a menekülő katonák hullajtottak el (akárcsak az enyémet), de szerencsére — vagy tudomisén — nem olyan helyen, ahol beléjük fészkel a tyúktetű — nagyanyám ígérte: kivallatja majd ő ezeket a nemkívánt lakókat a sapkából, de én hitetlenkedtem, tamáskodtam: vajon mikor, ha folyton azt a rohadt le- ándert piszkálgatja? és megfogadtam, ha anyám hazajön, kikönyörgöm tőle húgom a léckapunál vigyorgott, halvány fogalma sem lehetett a harci helyzetről nekem sem sokkal több délután (anyám már hazakerekezett alacsony biciklijén, amelynek hátsó kerekére tarka hálóernyő borult, hogy szoknyáit megvédje a küllőktől) valaki beállított hozzánk: — estére vagy éjjelre, de legkésőbb hajnalra ideér a front — ezt már tegnap is hallottam, amikor este kimentünk az udvarra, hogy megnézzük, hogyan világítják be Szombathelyt a Sztalin-gyertyák; azt hittem, ha ideér a front, majd itt is. Sztalin-gyertyák világítanak (anyám valamilyen oknál fogva a Holdvilágos éjszakánt dúdolgatta): örültem a fényességnek, talán jobban, mint amikor meggyújtottuk a petróleumlámpát nagyanyám és anyám sietve mindent megbeszéltek: — ki kell költöznünk a bunkerba — beszélj Liza nénédékkel, azt mondta, az övékében megférünk — nem tart sokáig a bunkernak is örültem, annak kevésbé, hogy nem tart sokáig; tegnap voltunk kint Fikszivel, Kerával, megnéztük a bunkerokat a kert alatt: izgalmas sötétség tátongott bennük, nem tudtam elképzelni, Liza néni miként fog lebillegni a bizonytalan lépcsőkön, mit fog látni elmaradhatatlan homályos ókulá- ján keresztül, de a sápítozásait mintha előre hallottam volna: — istenem, istenem, nem is érdemelnek jobbat a népek, a gonoszságuk miatt versz bennünket is (Liza néni kissé csalt a ragozásnál, a gonoszságot nagylelkűen másokra hagyta, jóllehet, tőle sem állt távol) anyám hamarosan visszatért, elmondta, hogy az egész falu készülődik a bunkerokba, Liza néniék bennünket is befogadnak és legjobb lesz máris kivinni az ágyneműket, legyen min aludnunk, mert az ágyúzás zaja is egyre közeledik, és nagyanyámmal közösen rögtön bátyúba is kötöttek egy adagot, amellyel hátán anyám elindult a kertalja felé lassacskán bennem is összeállt egy bátyú, madzag kellett hozzá csupán amivel összekötözöm (egyetlen darab madzagom volt, fölfűzve rá vagy ötven fekete és lukas húszfilléres): a szerepből, amit majd Fiksziék előtt a bunkeroknál eljátszom, némi kalandorság vegyült benne rettenthetetlen bátorsággal, azaz mindaz, ami bennem nem volt, de ami után epekedtem és az egészhez még valami ismeretlen izgalom, talán leplezett félelemérzet társult a bunkerok fölött sötét hidegség párállt szorosan csavartam magam körül a pokrócot, amivel anyám beburkolt, amikor a nedves, agyagszagú gödörből kikíváncsiskodtunk az égen olykor megvillant egy csillag, de azonnal idegesen rohantak rá a felhők, hogy eltakarják, mintha irigyelnék tőlünk, akiknek ott a petróleumlámpa kormos üvegével — elegendő fényességül 397
