Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - SZOCIOGRÁFIA - Pósfai János: Brigád - rendjelek nélkül
Ki volt a kezdeményező a brigádban, kellett-e agitálnia a tagokat, mielőtt a vállalást tették? Mit mondjak? Ez olyan furcsán hangzik. Mi általában sok felajánlást teszünk. Együttesen és személyre szólóan is. Minket az ilyesmire nem nagyon kell agitálni. Megtettük a vállalást, s biztos, hogy teljesítjük is. Azért mondtam, hogy később, talán egy, vagy két év múlva szerencsésebb lenne ez a beszélgetés. Mi csak azt tudjuk, hogy a képtárra nagy szüksége van városunknak. Azt, hogy vele ismét gazdagabbak leszünk. S talán ahhoz is hozzásegít, hogy a magunkfajta munkások is közelebb kerülünk azokhoz az alkotásokhoz, amelyeket itt bemutatnak. Ebédig beszélgettünk. A Gagarin Szocialista Brigád vezetője elnézést kért, de neki vissza kell mennie az üzembe. Megígérte, hogy a legközelebbi találkozóra elhozza a „dokumentumokat”. Összehoz a brigádtagokkal, s átadja a naplójukat is — O — Verőfényes napsütésben ülünk a Kioszk vasbeton lelátóján. Alattunk a város, kékesszürke köd lebeg a házak fölött. Szabad szombat van. A vendéglátósok sem dolgoznak, készülnek a későbbi nyitásra. Egy-egy üveg sört azért nem tagadnak meg tőlünk. Itt van a brigád színe-java. A legidősebb még nem töltötte be a negyvenötöt, a legfiatalabb a minap ünnepelte tizenhetedik születésnapját. Az átlagéletkor harminc év körüli. Nemzedéki probléma nincs nagyon közöttünk, de mind a tizenketten nem egyformán vagyunk tagjai a brigádnak — mondja Szabó László. — Van, aki két pohár bor után egészen más. Van, aki érzékenyebb, van, aki nem csinál semmit. Már ott tartunk, fel kellene szólítani, döntse el, akar-e köztünk maradni. A többiek helyeselnek. Csakugyan el kellene döntenie, legalább tisztán látnának. Persze az is közrejátszik, hogy tizenketten három műszakban dolgozunk. Munka közben soha nincs együtt a brigád. Elmondok egy esetet. Húsvétra meglepetést akartunk okozni a gencsapáti gyermekotthonban kis barátainknak. Az egyik fiú, most éppen nincs itt, megígérte, hogy hazulról hoz tojást. Nekik van elég otthon. Hozott is Betettük a hűtőszekrénybe, megbeszéltük, hogy műszak után indulunk a vonattal. Lettünk volna négyen. Az állomáson csatlakozott hozzánk a Hámán Kató brigád néhány tagja, akikkel fél éve vettük fel a kapcsolatot. Ök is ugyanazt az osztályt patronálják Gencsapátiban. Minden meg volt beszélve. Aztán mikor vége lett a műszaknak, már éppen indultunk volna, amikor megállt egy kocsi a gyár előtt. Egy Polski Fiat. Annak a fiúnak a sógora ült benne, aki a tojást hozta. Aztán se szó, se beszéd, fogta magát, beült a sógorához, s mire feleszméltünk, már el is tűntek. A tojás meg ott maradt a hűtőszekrényben. Mi aztán kimentünk Gencsapátiba, megfestettük a tojásokat, örültek a gyerekek. Ű meg másnap röhögve mesélte, el kellett mennie a sógorával. Ezt miért mondja el? Hát, hogy lássa, mi sem vagyunk angyalok. A brigádból legtöbben Szombathelyen laknak, a többi bejáró. Csaknem mindegyikük tanul a munka mellett. Majdnem mindenkinek van tanult szakmája, mert azelőtt máshol dolgozott. A gyári kollektíva sincs még kiforrva. A legrégibb embernek sincs több ideje tíz évnél. A Gagarin brigádban nincs is ilyen régi ember. Schlaffer József 28 éves. Három éven át ő vezette a brigádot. Eredeti szakmája szobafestő és mázoló. Egy kisiparosnál dolgozott, ahol se nappala, se éjjele nem volt. Még vasárnap is mindig dolgozott, öt évvel ezelőtt — alig múlt húsz éves! — jelentkezett a Műanyagfeldolgozó Vállalatnál. A fővárosba küldték, két hónap alatt megtanulta az új szakmát, öt évvel ezelőtt csoportvezetőként kezdte, amikor Szombathelyen megkezdődött a gyártás. Hat emberrel dolgozik, ő a termelés közvetlen irányítója. Naponta fél órát utazik, mert az oladi városrészen van a lakásuk. Szüleivel él. Húga a Styl Ruházati Vállalat laboratóriumában dolgozik, öccse most vég345
