Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - SZOCIOGRÁFIA - Pósfai János: Brigád - rendjelek nélkül
szociográfia PÓSFAIJÁNOS Brigád - rendjelek nélkül Jóindulatú, majdhogynem baráti figyelmeztetés: „Ezt a témát nem érdemes megírni. Lerágott csont, félrevezetése az olvasónak. Közhelyek nélkül mit tudsz mondani egy szocialista brigádról? Felajánlások, jelszavak, ikirándulások, közös ivá- szatok — a hármas jelszó jegyében. Ha már mindenképpen meg kell írnod, ne fordíts rá nagy gondot. Minek pazarolnád az energiádat, nem olvas el Senki...” Nekivágok mégis. A szőke hölgy kutat az emlékezetében. Kihúz egy fiókot, föltúrja az aktákat, elém tart néhány papírlapot: „Tizenketten vannak ebben a brigádban. Próbálja meg. Vagy várjon néhány hétig, a napokban újabb felhívást küldtünk ki a szocialista brigádoknak. Még nem reagáltak rá ...” A tizenkét tagú brigádot választom. A város széli üzem igazgatói szobájába nem nehéz bejutnom. Az igazgató maga intézkedik: elküld valakit a brigád veze tőért. Kávét kínál, ajánlja, hogy azért az üzemet is nézzem meg. Esetleg a brigádot munka közben. „Ez egy jó brigád — mondja —, a vezetőjük agilis, ámbár most a családi gondok miatt talán pesszimistább. Albérletben lakik, s úgy tudom, felmondott neki a főbérlő, mert átalakítja a házat. Majd beszélnem kell a városi tanács lakásügyi osztályával, talán sikerül megmozgatnom az ügyüket.” Néhány perc múlva áthurcolkodunk a főmérnök szobájába. Az a szoba ugyanis üres, nem akarunk zavarni senkit. A tanácskozó asztal végéhez telepszünk, szemben ülünk egymással. Nehezen indul a beszélgetés, pedig a brigádvezető nem látszik zárkózottnak. Harminc éves, nyílt arcú, tiszta szavú férfi, beszéd közben nem keresi a szavakat, nem törekszik a választékos kifejezésekre, úgy érzem, mégis nagyon pontos. „Egy kicsit korainak tartom a dolgot — mondja, amikor megtudja jövetelem okát. Egy évvel utóbb, vagy kettővel később talán többet érnének a szavak.” Lehet, hogy igaza van, én mégis arra kérem, mutassa be a brigádot, legyen segítségemre, hogy megismerhessem őket. Makacsságomat látva megbékél a ténynyel: vállalja, hogy a brigádja egy riport főszereplője legyen. „Annyi mindent vállaltunk már” — mondja nevetve, s már benne ülünk a láthatatlan ladikban, amely elindul velünk. Ettől a pillanattól úgy érezzük, mintha fontos dolgok kötnének ösz- sze bennünket, mintha régtől fogva közünk lenne egymáshoz. Miért vállalkozott a Gagarin brigád szinte elsőnek a városban, hogy a Képtár- építő Egyesület tagja legyen? Őszinte legyek? Ezen még nem is gondolkoztunk. Olvastuk az újságban a felhívást: „Szombathely és Vas megye nagy szülöttjéhez, Derkovits Gyulához méltóan 343
