Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Pass Lajos: Havaseső hull, Egy ünnep látomása (Versek)
PASS LAJOS Havaseső hull Havaseső hull orgonára; őrjáratozik a szél: megmotozza a sarkonállót, bokrok közé szúr próbaképp. Felhőket röntgenez a hold: viharral lobos valamennyi, az emberfia csak nézi, nézi s fejet horgászt. Nincs távíródrót mely édes hírrel fut a tájba; a bicska kinyílik a zsebben, fütykösnekvaló gallyak, karók, kínálkodnak heves kövek, de mindhiába: vetített mozdony rohan felénk csak, és ki kérdi, aláfeküdni miért akarnánk, és miért akarnánk oly nagyon? Egy ünnep látomása Már döfködhetik a füvek a szelet és íme, tócsában fröcskölődhetnek a madarak és lábat áztathat mellettük akárki Isten borja. Gyorsan vödör kerül az eresz alá, a fa alá: az eső eztán ne inaljon. Ö, fehér koccintású ünnep ez, záporharangos, gilisztacsalogató délelőtt. Mert — miképp is volt? — a fölkapart arcú földekből nem fakadt semmi. Szégyentelen lyukakkal tátongtak a kutak. A mesebéli békák nem rángathatták magukkal a kölyköket, lelkűk elszivárgóit a vízzel de — világ pofonjaként — bőrük ott maradt, züllesztve valóssá, buborékká fújva az iszapban. 304
