Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Viera Šebestová: Száll a holló (Vers)
VIERA ŠEBESTOVA Száll a holló Mire a szó? Füst gomolyog, s szól a holló. Hagyd csak, kedves, hagyjad, napraforgó-szemed nyissad, nézd, felénk száll, s hull a holló. Mire a szó? Sohamár, sohamár ... Tóth László fordításai MILAN KRAUS Kövek Merevvé lesz arcom és eláll lélegzetem. Kövek! Mily régen is ostoroz titeket a zápor s nyaldosnak az eltűnő évek szelei. Kifröccsentve forrón benneteket a föld — formáljátok az egyhangú világ felszínét, — gondolta-e, hogy megnémultok egyszer és lesztek anyagi csönd, hűvösség és észrevétlenség. Játszottatok izzó színekben, sugároztatok meleget és ömöltetek hullámzóan. És íme, ma — tengernyi csönd. Megkövült könyve a kozmosz történelmének. Fukar és szűkszavú. Hozzáférhetetlenséggel lepecsételt. Az idő rokkant ja. Az ellenszegülés tornya. Kövek, kövek! Valahol a világon szeret az ember. De mit is tudtok ti a szeretetről. Valahol a világon szenved az ember. De mit is tudtok ti a szenvedésről. Hatalma297
