Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - SZEMLE - Péntek Imre: Rekedt dúdolás közösségkeresőben (Ladányi Mihály költészetéről)
kezdett elhomályosulni. A valóság megtagadása, a beilleszkedés elutasítása mind távolabb sodorta attól, hogy a nálunk létező reális szocializmus költői kifejezésére vállalkozzék. A „Bohóckirály” szerepének próbálgatása, költői magatartásának anakronisztikus mivolta a hatvanas évek közepén harsány Rabelais-i hedonizmusba fullad. Ebből a sarokbaszorítottságból kísérli meg a kitörést, amikor Guevara sorspéldáját szegezi szembe „eltunyult, elpolgáriasult” társadalmunkkal. A perspektívát — Ladányi szerint — egyedül a világforradalom ügyének szolgálata adhatja. Ladányi fortyogó indulata, dühe csap ki ezekből a sorokból: ... síremlékét koszorúzzák a hízott diplomaták utcát és áruházat neveznek róla én öklét lesem s lehajlok érte sáros fegyveréért) A „kitörés”, a realitásoktól való elszakadás — mely olykor álforradalmi szólamokra ragadtatta Ladányit — nem hozott sem magatartásbeli, sem költői sikert. Sok dolognak kellett tisztázódnia ahhoz, hogy ez a szép és találó sor megszülessék: és kedvesebb hazát mindenkinek FORRADALOM-MÍTOSZ ÉS AZ ÜJ ELLENTMONDÁSOK Valóban, a forradalom nosztalgikus emlegetése, Guevara sorsának tépett lelkű elsiratása, az egykor jelszóként szétharsogott célok, követelések számonkérése nem egyszer a dühödt protestálás hangjait csalja elő Ladányiból. (Valaki, Quiz, Rapszódia) Ezeknek az indulatoknak a legélesebb megjelenítője a Dalocska, amely az Internacio- nálé sorainak parafrázisával nyit fenyegető perspektívát a felhalmozódott feszültségeknek. Az „elpolgáriasodó” társadalmi berendezkedést egyedül az „erőszak” képes mozgásba lendíteni, „megváltani”. A forradalmi erőszak és a kényelméért rettegő hétköznapiság — ennek a két pólusnak a feszültségeit szikráztatja föl a költő újra és újra. Szemmel láthatóan erre a kettősségre van beidegződve, ezt hajtja már valóban a túlzásig. Pedig ez túl nagyszemű háló: (és nem is a mi valóságunkra szőtték), kisiklanak belőle a mi társadalmunk ellentétei. Utolsó két kötetében (Kedvesebb hazát; Kitépett tollú szél) ez a szűkösség, ez a nagyvonalúság bizonytalanítja el nem ritkán. Mégis, Ladányi ott több és mélyebb, ahol ezt a kétpólusú feszültséget árnyalni tudja, amikor modelljét újszerű élettényekkel képes feltölteni. (Amelyek éppenséggel nem mindig igazolják Ladányi elgondolásait, teoretikus hajlandóságát.) Olyan versekre gondolok, mint a Négy sor, Hajnali villamos, Szép húgaim. Bár elmarasztalóan szóltunk két kötetéről, hozzá kell tennünk: ezekben már jelen vannak az új tájékozódás versei is. Azok, amelyek a mai körülményeinkből merítik ihletésüket, nem pedig valami ideális állapot számonkéréséből. (Csavargó dal, Mostanában, Fotó, A haza) A tulajdonszerzők mohósága, az anyagi javak szédült hajszolása, a fogyasztás megszállottjainak dölyfe mindannyiszor kihívja Ladányi prófétikus haragját: mikor a pénz kiadja a vezényszót és az utak kirakatát elönti az operett-fináléról álmodó konfekció-lelkek árleszállítása (Szelíd kutyákból átültetett szívük) 274