Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 3. szám - TANULMÁNY - Kissné Nagypál Judit: Műemlékvédelmünk eredményei és gondjai Sopronban

A tiltakozás tablóját, e koreografált jelenetet a kórus, a zenekar és színpadi dobos hangjai festik fel. A nép — lefojtott s most kirobbanó — indulatainak csúcspontján arccal a föld felé, két kezével (csuklójával, nyitott tenyerével és zárt, lapos öklével) nagyon pontos, egyöntetű ritmusban — egyre gyorsuló, extatikus ritmust dobol a dübörgő földön: így jelenítve meg körbe-körbejáró, már-már rögeszmés szenvedélyét, tiltakozó indulatainak — eszmét, gondolatot, múltat, életet magával ragadó és elsöprő — pusztító hatalmát.

A dráma két szála: a próféta és a nép szenvedélye most találkozik. Mózes — kezében a tízparancsolat kőtábláival — szembetalálja magát az aranyborjú extázi- sával. Jövőt formáló ereje katarktikus: az aranyborjút, a törvénytáblákat, ízzé-porrá zúzza és „az igazság nevében!” ítél, öl, pusztít, száműzi Áront és Hurt.

Mózes figurája jelképként magasodik fel, de hatalmának mámorító sugárzásában lába előtt mintha szakadék nyílna... mert messzelátó igazságát úgy vitte győzelemre, hogy leszámolt a pillanat igazságával, saját népével. „Csgk vér, csak vér ne kiálts fel!” — szonórus, parlando áriája már egyéni életútjának is sorsformáló tragédiájáról vall.

A harmadik felvonás architektúrája — hasonlóan az első felvonáshoz — három nagy formai tömbre tagolódik. Az első képben, a zenekar szinte egyszólamú motivi- kája és a kórus szövegtelen, távoli visszhangja — nemcsak a tér, a puszta tágasságát s a hazatérő nép távolságát érzékelteti: ez a jelbeszédként messzehangzó, már-már kultikus hívó-hang „negyven eltelt esztendőt”, az idők fordulását is jelzi.

Abiram és — egy újabb, ifjú nemzedék képviseletében — Józsué rövid párbeszéde egy megfeneklett nép, a kiszolgáltatottság, az önzés és félelem képét rajzolja meg. Ugyanaz a nemzedék, amely az első felvonás záróképében lendületes bizakodással indult el Egyiptom földjéről, most érzelmeinek ellenpólusára jutott. A duett a múló idő távlatában beszél Izrael népének sorsáról. S mintegy elvezet — gondolatilag és zenei anyagában — a dráma jelenkorához: a pusztából hazatérők imája a reménységhez fohászkodik, mely erőt ad „a tiszta szegénység tűrésé”-hez s a „szegénység tiszta tűrésé”-hez.

Ha a felvonás első formai tömbjét „helyzetképének nevezzük, a második fölé ezt írhatnánk: „a végső megütközés képe”. A dráma a dramaturgia egyik szálát — a sivatagba mind mélyebben süllyedő nép szenvedélyét — až első formarészből hozta magával. A második szál, e felvonáson belül, a második formaegységben indul útjára: az ismét színrelépő Mózes látnoki, minden eddiginél tündöklőbb Kánaánt jövendölő, fanatikus hangjában. Szavai mögött és körül azonban ott érlelődik, izzik a megfélemlített, majd lázadó tömeg — a prófétáról már nemcsak megfeledkező, tőle elforduló, de határozottan ellene is támadó nép — szenvedélyének drámai vonulata.

Nép és vezetője mind messzebb kerül egymástól — a dráma a végső, tragikus összeütközés felé sodor. „Vissza ne térjetek szolgaság földjére!” — kér, könyörög Mózes. Mert népének tekintete — ismét Egyiptomot keresi. És kétségbeesett keserűségében mintha a magasba emelné prófétai karját, hogy lesújtson saját nemzedékére.

A zenei szövet, amely körülfonja a saját vére ellen forduló Mózes alakját: a nép- vezér és a nép kötelékét szimbolizálja. Egyike azoknak a teljes művet behálózó motívumoknak, melyek határozottan Mózes figurájához kötődnek s így a dráma alap- mondanivalóját — mintegy a színpad fölé emelkedett jelképként — öntörvényűén is kibontják. Útja az opera szövetében más és más oldalról világítja meg jelentését; mégis, ez a mindig variánsaiban megszólaló modell, valahányszor felhangzik: Mózes és a nép kapcsolatát jeleníti meg. A prófétát jelképező, az ő alakjához fűződő zenei gondolatok nem vezérmotívumok, szerepük bizonyos érzelmi, gondolati, indulati helyzetekhez kötött.

Mózes és a nép drámájának fonala meredeken ível az összeütközés dramaturgiai csúcspontja felé. Az az elnémított szenvedély, amely eddig a felszín alatt feszült, most gáttalan, robbanó erővel tör át minden belső és külső ellenállást. A palástjától és vezéri botjától megfosztott Mózes hosszabb és hosszabb ívben kibomló énekszólamában mind hatalmasabban lobog a felismerés lángja: a beteljesíthetetlen küldetés, a leszámolás szükségességének érzete. A próféta, akivel szembefordult sa269