Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - Császár István: Gyilkosok (tévéjáték)
gyermek sorsát? Hogyan akart gondoskodni róla? Milyen körülmények közt akarta nevelni? ÁGNES: Nem értem. Hát úgy neveltem volna, ahogy lehet, ahogy a többi gyereket nevelik. ÜGYÉSZNÖ: Ezt is a férjénél helyezte volna el? ÁGNES: Abba nem mentek volna bele az apósomék. ÜGYÉSZNÖ: És a férje? ÁGNES: Csak őrá számítottam. ÜGYÉSZNÖ: És számíthatott? ÁGNES: Azt hittem még akkor ... ÜGYÉSZNÖ: Szerette a férjét? ÁGNES: Szerettem. Hozzá mentem volna másképp? ÜGYÉSZNÖ: Ügy látja, hogy őszinte szerelem kapcsolta magukat egymáshoz? Ágnes csodálkozva hallgat. Igen? ÁGNES: Ezen én soha nem gondolkoztam. ÜGYÉSZNÖ: Hogyan akarhatott újabb gyermeket, ha még ezt sem tisztázták? Maga szerint mindegy annak a gyereknek, hogy milyen közösségben válik emberré? ÁGNES: Miért, miféle alja emberek vagyunk mi? Talán azt tetszik gondolni, hogy csirkefogót neveltünk volna? ÜGYÉSZNÖ: Dehát maga és a férje között még a legelemibb egyetértés is hiányzott. A házasságuk még kapcsolatnak is alig nevezhető. ÁGNES: Más lett volna, ha sikerül együvé költöznünk. A férjem is más lett volna, ha nincs a háta mögött állandóan az apja. ÜGYÉSZNÖ: És ehhez kellett volna a gyermek. Nem azért, hogy két szerelmes ember önmagát folytassa, hogy kiteljesedjen a családi életben. Hanem csak azért, hogy összeköltözhessen valakivel, akivel még találkozni is alig szokott — mint egy alkalmi ismerőssel. ÁGNES: Kíváncsi vagyok én arra, hogy hány család él együtt szerelemből! ÜGYÉSZNÖ: Szomorú, ha erre kíváncsi. Szomorú dolog. Végül is minek kellett magának gyerek? ÁGNES: Aminek másnak, akinek lehet. 5. Bírósági folyosó és előszoba. A tárgyalás szünetében. Ágnes a fegy- őr mellett ül. Az ügyvédnő beszélget vele. Az öreg Csáti a fiával. A fiú félszegen elindul a felesége felé, de v,z öreg megfogja a karját, alig észrevehető |mozdulattal visszatartja. A kopasz öregúr, a tárgyalási hiéna ja felvevőgép elé jön, és megint igazgatja az arcvonásait és integet. HANG: Menjen a fenébe. ÖREGŰR: Tessék! HANG: Szép idő van, azt mondom ... ÖREGÜR: Már akinek szép. A nyakkendőjét igazgatja. HANG: Meg azt, hogy menjen a fenébe. ÖREGÜR: Miért? HANG: Senki sem kíváncsi magára. ÖREGÜR: Mit gondol, ki maga? HANG (sóhajt): Menjen oda oldalra, majd csinálunk magáról egy szép csoportképet. (Az öregúr mindenesetre oldalt kimegy a képből, nem tudva, hogy méltatlankodjon, vagy kitérjen az esetleges gorombaságok elől. Közben odajön az ügyvédnő, ő is megáll a gép előtt.) ÜGYVÉDNŐ: A filmgyártól vannak? HANG: A tévétől. ÜGYVÉDNŐ: Utálom a maguk műsorait. HANG: Csak nyugodtan ... ÜGYVÉDNŐ: Most bemutatják a gyermekgyilkos anyát. Vérszomjas a néző, maguk meg kiszolgálják. (Csátira mutat.) Miért nem őt mutatják? Nem olyan izgalmas ugye? Olyanok maguk, mint az az öreg hiéna, akivel az előbb beszélgettek. Azzal szórakozik, hogy végigüli az ilyen tárgyalásokat... Ez a felvevőgép most működik? HANG: Nem lopjuk a filmet. Ilyenkor pihenünk. ÜGYVÉDNŐ: Egyébként felőlem akár mehet is, amit mondok, azt úgysem merik a nézők elé tálalni. HANG: Miért haragszik? ÜGYVÉDNŐ: Én? Miért haragudnék? Csak nem értem, hogy miért csinálják ezt az egészet. Az igazság nem ott van, amerre maguk néznek. Ez csak vájkálás mások sebeiben. Nem tudom, mi ebben a szórakozás. 236
