Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - Császár István: Gyilkosok (tévéjáték)
HANG: A kislánya mit tud az anyjáról? CSÁTI: Nem beszéltünk előtte semmit. Majd kitalálunk valamit. HANG: Hány éves most? CSÁTI: Harmincöt vagyok. HANG: A kislány hány éves? CSÁTI: Ötéves múlt. A házasságunk előtt született. Szegény. Kinyílik a tárgyalóterem ajtaja és kinéz rajta az egyik ülnök. Mindenki elindul befelé. CSÁTI: Ne tessék haragudni, nekem is mennem kell. Elindul. A kopasz öregúr, aki integetett, furako- dik az ajtónál, egy nő rászól: NÖ: Nem akar átgyalogolni rajtam? Az öregúr hülyén rábámul, de azért fu- rakodik. 3. Bírósági tárgyalóterem A bíróság elnöke ezúttal fiatalember. Mind a két népi ülnök férfi. Ágnes áll a bíróság előtt. Csak kirendelt ügyvédje van, egy fiatal lány, vagy asszony, több az indulata, mint a szaktudása. Valószínűleg gyakornok egy ügyvédi munkaközösségben. Az ügyész középkorú nő. ELNÖK: Bűnösnek érzi magát? ÁGNES: Igen. ELNÖK: Mondja el, hogyan történt. ÁGNES: Én akkor, amikor megéreztem a fájásokat... Utaztam a vonaton és egyszercsak tudtam, hogy ez már az. ELNÖK: Hányadik hónapban volt? ÁGNES: A hetedik. Elsírja magát ettől. ELNÖK: Most ne sírjon, hanem folytassa. ÁGNES: Kimentem a peronra, mert meleg volt. Nem volt levegő. És féltem, hogy észreveszik rajtam. És ott álltam. Ki akartam ugrani a vonatból. Gondoltam, az lesz a legjobb. De éppen egy állomásra értünk. Agnes meredten néz maga elé visszaemlékezve. ÁGNES: Sokan felszálltak, egy paraszt - asszony pont a lábam mellé tette a kosarát. Csirkék voltak benne. Ahogy megéreztem a szagukat, olyan rosszul lettem, hogy be kellett mennem a mosdóba. Meg akartam halni. A kislányomtól jöttem vissza éppen. Akkor már az apósomék nem is szóltak hozzám. ELNÖK: Miért haragudtak magára az apósáék? ÁGNES: Nem akarták, hogy gyerekem legyen. ELNÖK: Tudták, hogy maga állapotos? ÁGNES: Tudták. ELNÖK: Szóltak valamit? ÁGNES: Nem szóltak. ELNÖK: Miből gondolja, hogy tudtak a terhességről? ÁGNES: Észrevették ők mindent. A férjem is elpanaszolta nekik. ELNÖK: A férje mit szólt hozzá? (Ágnes hallgat.) Feleljen. ÁGNES: Nem akart még egy gyereket. ELNÖK: Folytassa ÁGNES: Gondoltam, az lesz a legjobb, ha öngyilkos leszek. Akkor megérkeztem Pestre, és hazamentem az albérletbe, ahol laktam. Összeszedtem az altatókat. Mindet. De a kislányom jutott az eszembe. Sírni kezd és úgy beszél tovább. Minden gyógyszert, amit találtam... Amit a kislányomnak kértem a Wild tanársegédtől, azt is. Mert Eszterkének valami baj lett a veséjével, akkor télen ... Eszembe jutott, hogy ezt elfelejtettem magammal vinni, amikor otthon voltam. Eszembe jutott, hogy Eszterkét az apja megveri, ha bepisil, és ennek én vagyok az oka; mert nem vittem el neki a gyógyszert. Otthagytam akkor az összes tablettát és lefeküdtem. Nem vettem be a gyógyszereket. Akkor már nagyon erősek voltak a fájások. Akkor megszültem. Elhallgat és ijedten néz. ELNÖK: És akkor mit csinált? ÁGNES: Semmit, csak feküdtem. ELNÖK: Az újszülöttel mit csinált? ÁGNES: Semmit. Ott volt a takaró alatt. ELNÖK: Fiú volt, vagy lány? ÁGNES: Fiú... Dehát nem mindegy az ... ELNÖK: Szóval megnézte? ÁGNES: Megnéztem ... Hát persze hogy megnéztem . .. ELNÖK: Az előbb azt mondta, hogy maga csak feküdt ott és a gyerek ott volt a takaró alatt... 233
