Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám - TANULMÁNY - Rónay László: A fájdalmas belenyugvástól az idill vigaszáig

magatartásformát, amely e nehéz időkben számára a legeredményesebb lehetett. S az Isten rádiója tudatos költőiet- lenségei után a Szegény országban, tíz évvel később, már kezdi a teljesebb és művészibb költészetet művelni.

Már nem az induló, hangját próbálgató, helyét kereső fiatalember hangja ez! Olyan költő írja a kötet verseit, alti tudja mit jelent e szó: irodalom, aki finom arányérzékkel, szerkeszteni és verselni trjdva igyekszik szélesíteni előző könyvében szűkösre vont körét. Igaz, 1932 és 1942 között Bárdosi Németh János szorosabb kapcsolatba került az irodalmi élettel: a szombathelyi Faludi Ferenc Irodalmi Társaság vezetőjeként a Dunántúl egyik legjelentősebb irodalomszervezőjévé emelkedik, levelezésével szinte az egész országot behálózza, a kor nagy íróival találkozik, cserél eszmét, s ezek az összejövetelek, párbeszédek nyilván rá is hatnak, őt is, költészetét is csiszolják. Ezért lesznek a Szegény ország versei olyan „tiszták”, karcsúak és arányosak, gondolati ívük is ezért lesz egységes, szemben az Isten rádiója töredezettségével, befejezetlenségével.

A táj marad újabb verseinek is középpontja. Még mindig gyakran szinte közhelyszerűen indítja költeményeit, de ez csak a keret, az „elrugaszkodás” lehetősége. Nem véletlen, hogy sok darabja általános érvényűvé tágul, s egyértelműen, rezzenéstelenül sikerül megfogalmaznia legfontosabb mondanivalóját: hazája sorsa iránt érzett kétségbeesését, aggodalmát. A természet idilli békéjének sugaras rajzai arra ösztönzik, hogy igyekezzék megfogalmazni azt a filozófiai gondolatot, melyet az idilli világ sugall:

Testvéreim, emberek ti földön, ez a világ nem kaloda, flörtön: erdő, mező, madár a fa ágon, mindegyik egy szerelmes barátom.

Mért nem vagyunk emberek mi többek, töltsük be hát boldogan a földet, s mint ahogy a vidám földek, rétek, teremtsünk egy emberibb vidéket.

De ki hallgatott a költő szelíd szavára az őrült korban? Ki hallgatta csendes intését? Nem véletlen, hogy az idilli

hangok mellett szinte kísértetiessé erősödtek azok a halálhangok, melyek az Isten rádiója című kötetben is meg- megzendültek. Többnyire megőrzi Kosztolányi „szegény kisgyermek”-ének riadt, tétova attitűdjét, de az a balladai reszketegség, melyet korábban még csak modorként művelt, most már egészen a sajátjává válik, mint a Különös utazás indításában:

Most elmondom a döbbent perceket, mikor a gyertyám alig sercegett.

A testem áléit mázsás kín alatt: hogy hol vagyok, a földön, li föld alatt, már alig tudtam, csak a telkemet éreztem még, hogy árván lebegett.

Most is kínzón gyötri a távolságok nosztalgiája, de vállalja sorsát, ahogy Csorba Győző fejtette ki szép bírálatában, talán az első olyan írásban, mely Bárdosi Németh János költészetének lényegéig hatolt: „A lehetetlenbe való belenyugvás szomorúsága, a férfias sors- vállalás és a mégis-mégis vágyakozása azok a főtényezők, melyek Bárdosi Németh János költői arcát kialakítják. Vidéki elszigeteltségben, »poros, magyar földön«, ahol »szenzáció a kaszinó, kártya és karrier az adótiszti rang« Európa felé, »tágabb hazája« felé fordítja tekintetét. De Európa mégis csak az »emberszépség tornya« neki, szíve-lelke ehhez a »szegény ország«-hoz köti:

Tiéd vagyok már mindenképpen, véres könnyben és szegénységben, haragomban és halálomban nem szeret, földem, senki jobban.”

A hang, a költői tartás, a magatartás Juhász Gyulát idézi Csorba Győző emlékezetébe. Juhász Gyula táj- és magyarságszemlélete mellett alighanem Ady hatott leginkább Bárdosi Németh János akkori lírájára, az az Ady, aki kétségbeesésében úgy érezte, hogy a gaz „lehúzza”, „altatja”, „befedi”. Ez a riasztó, nivelláló kép újra és újra visszatér a címében is jellemző Szegény országban. Mint ahogy Adyra utalnak vissza azok a nála tétovábban, de azért egyértelműen megfogalmazott költői kérdések is, melyek egy igazságosabb társadalmi rendszer eljövetelét sürgetik:

162