Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám - TANULMÁNY - Menyhért Jenő: Egy evidencia bizonyítása

ti ki Csoóri Sándor: „A Tudósítás a toronybólt a falu átszervezése idején kezdtem írni ... Talán jó, hogy megírtam, de többé nem vállalkoznék hasonló feladatra. Miért? Azért nem, mert ha a könyvben lappangó három-négy drámát bontom ki, akkor írom meg az igazat, történelmi, drámai értelemben egyaránt. így csak beszámoltam jó néhány általam felismert igazságról, ami nem azonos az igazság működtetésével. S legföljebb meghökkenést vált ki, nem megrendülést ... Saját kudarcaimból és másokéból szűrtem ki, hogy az úgynevezett valósághoz tapadásunk közben áruljuk el legtöbbször a valóságot ... Annál is inkább, mert ami állampolgári szándéknak nemes, időlegesen hasznos, nem biztos, hogy az író munkájában is az ... A korlátozó szabadságot, mint a használni tudás eszközét fogadtam el, ahelyett, hogy félrelöktem volna. írni annyi, mint választani, nem pedig eleve odakötözni magunkat Odüsszeusz- ként valamilyen árbochoz.”)

Tudománynak egyértelműen talán senki sem tekinti, de nagyon sokan hangsúlyozzák tudományos jellegét, szerepét. Eszerint — funkciója azonos a szociológiáéval, a társadalom szerkezetének megismerését szolgálja, társadalomszemléletet ad;23 — a vezetés legkülönbözőbb szintjeit informálja a „mélytengeri áramlásokról”.2,5 Akik nem tekintik tisztán tudományos funkciójúnak és jellegűnek, azok is — e funkciónak, mint fontos elemnek elismeréseként — tudományos jellegű követelményeket fogalmaznak meg vele kapcsolatban: — a szociográfia nem hagyhatja figyelmen kívül a szociológia és a többi társadalomtudomány eredményeit és módszereit, támaszkodnia kell ezekre;25

— tudományos, szociológiai módszerrel közelítse meg a valóságot, munkáját hassa át a szociológiai szemlélet, vizsgálódásai során tudatosan érvényesítse a történeti szemléletet, a társadalmi szférák közötti összefüggéseket, arányokat szociológiai adekváltság- gal mutassa fel, a vizsgált emberi kapcsolatokat történetileg és strukturálisan ágyazza be a társadalmi valóság szövevényébe;26 — meg kell találnia az utat az egzakt tudományossághoz;27 — csak tudományos alapon szabad művelni; — nem emberi, hanem társadalmi viszonylatokat vizsgál;28— műfaji ideáltípusa, legalábbis perspektivikusan az esszéisztikus társadalomrajz, amelyben a szociológiai és történeti szemlélet — azaz a feltárt valóságszeleteket a múlt, jelen, jövő metszéspontján láttatni

— fogalmi igényességgel, átfogó elemzéssel, gondolati általánosítással párosul.29

Jellemző azonban majd mindegyik állásfoglalásra, legyen a végső konklúziója az, hogy a szociográfia inkább tudományos jelenség, vagy az, hogy inkább irodalmi, bizonyos eklektikusság, következetlenség. Ez a felszínen általában egyfajta fogalmi zűrzavarban nyilvánul meg: mindenki, foglaljon állást akár az egyik, akár a másik oldalon, végiggondolva a tényeket, rendkívül sok, állásfoglalásának ellentmondó elemet talál — kénytelen hát bizonyos mértékben összemosni a fogalmakat. így mosódik össze a stílus fogalma, amely egyazon szövegen belül is hol egyszerűen irályt, retorikát jelent, hol esztétikai értelemben vett közlést-, a forma fogalma, amely hol külső héjként, a befogadói közegellenállást legyőzni segítő fogásként, hol lényegi, tartalmi, mondanivalót hordozó elemként szerepel; így az ábrázolás fogalma, amely hol a valóság sajátos, írói megközelítését jelenti, hol egyszerűen szemléletes, szemléltető előadásmódot stb.

Magyarán a tények — azaz a konkrét szociográfiai művek — ilyetén ellentmondásaival szembekerülve, annak érdekében, hogy a műfajt besorolhassák valamelyik diszciplínába (azért, hogy számonkérhető legyen rajta az adott diszciplína módszere, igazsága, illetve, hogy e számonkéréshez fogódzókat találjanak) kénytelenek voltak rendszeresen összemosni ábrázolás és előadás, azaz a megismerési, tükrözést és közlési mód fogalmát. Természetes következménye ez annak, hogy a konkrét szociográfiákkal általában nem tudtunk mit kezdeni, legfeljebb, miután leíró módon ábrázoltuk azok ilyetén ellentmondásait, deklaratív módon, érzéseinkre hagyatkozva elneveztük — többnyire — irodalmi műfajnak. Tükrözési, ábrázolási módjára vonatkozó megállapításaink pedig nem a valóságos helyzetet rögzítették, értelmezték, hanem inkább — a művek mind tudományos, mind irodalmi igényeknek meg nem felelő gyarlóságainak megállapítása után — követelményeket fogalmaztak meg.

Ha megfordítjuk a dolgot, s értelmezzük mindazt, ami a szociográfiáról — tényként, tapasztalatként, benyomásként vagy éppen követelményként — elhangzott, észreve151