Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - SZOCIOGRÁFIA - Halmos Ferenc: "... minden nap bizonyítani kell" (dokumentumriport)
képzelésem: oldalkocsis motorkerékpár, kis autó a későbbiek folyamán, amiről aztán végképp lemondtam, hát elmentem maszekhoz melózni. Téhát én magam kerestem a túlórázási lehetőséget, hogy többet tudjak nyújtani a családomnak. Avval együtt, hogy akkor is tudtam azt, hogy ez fásultság, mert volt olyan némelykor, sőt elég sok esetben, hogy a gyárból kijöttem, elmentem a maszekhoz, egy óra múlva itt Budán, a Kapás utcában melóztam, dolgoztam 4 óra helyett hat órát. Hazamentem. Akkor még az a Modern Étterem nem Modern Étterem volt, hanem az a rajcsur, az a pince, megittam háromszor három deci bort. A Visegrádi utcában laktam. Az OTI-val szemben. Mire hazaértem, a liter, bor, a sok fáradtság megviselt. Másnap reggel bementem, és én állítom, hogy tíz óráig pihentem. Tíz óráig. Illetőleg kerültem a munkát. A szakma szeretete meg ilyesmi itt már ütközik. Mert a fizikai fáradtságom, a fizikai felkészültségem, nem tette lehetővé azt, hogy én most beleugorjak a meló közepibe. Tehát a túlórát én ezt valahogy így gondolom, így látom. Nagyon rossz, dolog. Szerintem, ha túlórával tudja az ember a megélhetését megtartani, akkor ott már baj van. Az előbb említette a kocsit, hogy lemondott róla. Gondolom, nem anyagi okok miatt. Mert azért, ha nem is könnyen, de összehozható. Erre példák vannak. Akkor miért mondott le róla? — Erre is van nekem egy különleges elképzelésem. Ahogy említettem már, én nem vagyok egy olyan típusú ember, aki szereti a tömeget. Soha nem is voltam. Aztán szerettem volna, ha a családomnak meg tudom mutatni Magyarországot, majd, esetleg külföldet. Volt egy ilyen elképzelésem. Na, most 53-ban elhatároztuk a nejemmel, hogy veszünk egy oldalkocsis motorkerékpárt. Akkor még autó nem volt. A két gyerek pici, egy személynek számított, az akkori KRESZ szerint. Négyen mehetünk vele, amerre akarunk. Ezidáig nagyon szép volt, össze is gyűlt a pénz, szintén újításokból, meg egyéb ilyen félretett pénzekből, amit a nejem félrerakott, kb. 10 000 Ft. Abban az időben az elég szép pénz volt. De közbejöttek az 56-os események. Nos, az elsődleges célom az volt — különben egy világháborút átéltem — odahaza beszélgettünk elég sokat róla, hogy most mi legyen azzal a pénzzel, amit összegyűjtöttünk? Általában a háború után automatikusan jön az infláció. Hát akkor költsük el a pénzt. Addig, amíg a vásárlóértéke azonos a régivel. Hát így lecsúsztunk az oldalkocsis motorkerékpárról. Ez volt az első ilyen orraesés. Utána nem is akartam, nem is mertem nekirugaszkodni, hogy autót vásároljak. Na, itt jön az én elgondolásom. Hát én annyira szeretem az életet a magam módján, akár ital, akár nő, akár ez, akár amaz, hogyha nekem gépkocsim van, akkor ne én vigyem az embereket. Nekem gépkocsim akkor lesz, ha sofőrt is tudok tartani mellette. Másképp nem. Hogy én elmenjek valahová, kólával, málnával, és én azt iszom, és ők meg esznek, isznak, jó bohém kedvük van. Ez nem megy nekem. És az, hogy én esetleg netalántán, amilyen bohém vagyok, hogy én is megkóstoljam és kísértésbe vigyem magamat, és tönkretegyek egy családot, az enyimét, vagy bárkik vannak ott mögöttem. Ezt meg nem vállalom. Ha módomban is volna kocsit vehni, vagy nyernék kocsit, eladnám abban a pillanatban. Ha itt tartunk; miért isznak az átlagnál is többet? — Olyan érzésem van, hogy ez többrétű. Többféle válasz lehetséges. Egyrészt azért, mert a gyárban ért behatások, tehát sérelem, munka meg egyéb ... Valamit nem tud megoldani az ember, vagy közösen oldottak meg valamit, vagy vitáik voltak a munka terén. Első nem is a fizikai fáradtság a mi esetünkben 136
